Tízmilliárdok jönnek! - Alkuképesek lesznek a gazdákÖsszesen 26 milliárd forintot kíván fordítani a kormány az úgynevezett rövid ellátási láncok működtetésére 2014-2020-ban. A legfontosabb cél az, hogy a termelők gyenge alkupozíciója javuljon, és az élelmiszertermelésben elérhető haszon egyre nagyobb hányada „csapódjon le” itt. Egyre fontosabbak a rövid ellátási láncok az emberek élelmiszerrel való ellátásában világszerte, így Magyarországon is - húzta alá az MTI szerint Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián. Ezért a 2014-2020 közötti időszakban a vidékfejlesztési forrásokból 26 milliárd forintot fordít Magyarország a rövid ellátási láncok minél hatékonyabb működtetésének segítésére. (A rövid ellátási lánc lényege, hogy minél kevesebb közvetítő legyen a fogyasztó és a termelő között.) A rövid ellátási láncok széles körű elterjesztését, valamint működésük támogatását az Európai Unió is kiemelten kezeli, mivel a közös agrárpolitikán (KAP) belül - a mostani költségvetési időszakban - indult egy tematikus alprogram, amely a rövid ellátási láncok széles körű alkalmazását hivatott elősegíteni a tagországokban.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|