Az Agritechnica 2025 díjazott innovációi
Dr. Hajdú József
Az idei hannoveri Agritechnica kiállításra 234 újdonságot neveztek be a kiállítók. Ezek között a legtöbb innováció a traktorokkal, önjáró eszközökkel és járművekkel kapcsolatban került beterjesztésre, mégpedig 44 db, amelyből legtöbb a Fendthez fűződik. A második legtöbb benevezetett újdonság a mezőgazdasági gépek digitalizációjával kapcsolatos innovációk voltak, szám szerint 43 db, ezek között a Claas 3 db-ot, a Lemken 2 db-ot jegyzett. Ugyanennyi újdonságot neveztek a betakarítási technológiák (gabona, gyökgumós, tömeg- és szálastakarmányok stb.) gépeiből, amelyek között a Claas 5 db, a Krone 4 db, a New Holland pedig 3 db innovációval szerepelt. A növényvédő gépekkel kapcsolatos bejelentett új fejlesztések száma 31 db volt, amelyekből a Hardi 3 db-bal, a Lechler szintén 3 db-bal részesedett. A tápanyag-visszapótlás területéről 28 db innováció futott be. Ezek közül a Bomech 6 db-ot, a Rauch pedig 5 db-ot nevezett. Talajművelő gépekre vonatkozó új innovációkból 8 db‑ot terjesztettek a zsűri elé a gyártók, az öntözéstechnikai újdonságokból szintén. Az előzőeknél egy gyártó sem jelentkezett több innovációval, míg az utóbbiaknál a Lindsay Europe három újdonsággal is nevezett a díjak elnyerésére. A zöldség-gyümölcs ágazati gépújdonságokból 5 nevezés történt, hasonlóan az erdészeti, kommunális és tájápolási gépújdonságokból is. A betakarítás utáni terménykezelés és -feldolgozás területéről 3 új innovációval jelentkeztek a gyártók, egyéb területekről még további 12 innovációval pályáztak. A DLG által felkért nemzetközi zsűri a nagyszámú nevezésből végül is két újdonságot ismert el aranyéremmel, 22-t pedig ezüstéremmel jutalmazott. A legtöbb érmet a Claas mondhatja magáénak, szám szerint négyet, egy aranyat és három ezüstöt. Két-két ezüstéremmel gazdagodott az Amazone, a Grimme és a New Holland ...
... tovább »
Bemutatkozik az új CLAAS AXION 9 CMATIC traktor
AXIÁL
Nagyságrendileg 15 évvel ezelőtt került bemutatásra az AXION 900-as termékcsalád, amely kezdetben a 300-400 LE kategóriát fedte le, majd idővel 450 LE-re bővült plusz egy modellel. Az évek során több megújulás mellett, amely érintette a kötelező károsanyag-kibocsátási rendszert, valamint kabinmódosításokat – mint az új CEBIS-rendszer, majd 3 éve a CEMIS-rendszer –, nyerte el a mai formáját. A gazdák körében leginkább a vonóerejének köszönhetően népszerűvé vált gépet 2026-ban lényeges változtatásokon áteső utód váltja ...
... tovább »
Az új John Deere T5 és T6 kombájnszéria
Dr. Hajdú József
A John Deere az elmúlt öt évben megújította a arató-cséplő gépeinek teljes szériáit. A megújítás a teljesen új kétrotoros, X9-es csúcsteljesítményű kombájnokkal kezdődött. Ezekkel a John Deere is belépett a 100 t/h szemteljesítményű kategóriába, a kétrotoros és hibrid kombájnok klubjába. Jelenleg az X9 1000 és X9 1100 típusok 700 LE-s motorteljesítményükkel, illetve az XDS hosszdobos cséplőrendszerükkel, nagy 22,5 m2-es teljes átejtő- és leválasztófelületükkel a legnagyobb teljesítményű kombájnok közé tartoznak. A teljesen új X9-es szériát az S7-es egyrotoros, hosszdobos kombájnszéria megújítása követte. Megnövelték a TriStream cséplő-magleválasztó rotor átmérőjét, valamint az átejtő-magleválasztó felületet, nőtt a kombájnok motorteljesítménye és az áteresztőképessége. A vezetőfülke felszereltsége és az automatizáltság szintje az X9-es szériájú kombájnokhoz igazodik. Legutóbb pedig a kisebb (40-55 t/h-ás szemteljesítményű), T5-ös és T6-os keresztdobos, 5 és 6 szalmarázós kombájnszériáját újította meg a John Deere. Ezeknek a kombájnoknak is nőtt a motorteljesítménye és az áteresztőképessége, a vezetőfülke mérete és felszereltsége, valamint a digitális kezelés központúsága a nagyobbik teljesítményű (S7 és X9) szériákhoz igazodik ...
... tovább »
A gyakorlatban is jól teljesít a New Holland T7.270 CNG/CBG Methane Power biogázüzemű traktor
Dr. Hajdú József
A New Holland 2022-ben mutatta be a T6.180 CNG/CBG sűrített földgázzal és dúsított biogázzal üzemeltethető környezetbarát traktorát, amelyekből több is üzemel biogázüzemmel is rendelkező német és francia gazdaságokban. 2023-ban a nagyobb teljesítményű T7.270 CNG/CBG traktorral is piacra lépett a New Holland, amelyből ugyancsak egyre több dolgozik olyan gazdaságokban, ahol biogáztelep is üzemel. Jövő évre vonatkozóan pedig több megrendelés is érkezett már a New Holland basildoni (UK) gyárába, ahol a T6 és T7 szériájú New Holland traktorokat gyártják és fejlesztik. Itt születtek meg a sűrített földgázzal (CNG – Compressed Natural Gas), illetve tisztított, dúsított és sűrített biogázzal (CBG – Compressed Bio-Gas) üzemelő T6.180 és T7.270 Methane Power traktorok ...
... tovább »