Technológiai fejlesztés az élőhal-szállítás területénTechnológiai fejlesztést hajt végre az élőhal-szállítás területén a Tógazda Halászati Zrt. és a BME Viking Zrt. alkotta konzorcium, a projektet kutatásaival támogatja a hozzájuk csatlakozott Szent István Egyetem. Németh István elmondta: a 2014-ben indult és idén júniusban záruló 250 millió forintos fejlesztéshez a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 200 millió forinttal járul hozzá az Új Széchenyi Terv keretében.
A projekt során olyan metódust dolgoznak ki, amely alkalmazásával nagyobb biztonsággal, távolabbra és olcsóbban lehet európai halfajokat szállítani. A fejlesztés eredményeként a pontynál és busánál már ezer kilométer távolságig kidolgozták a szállítás optimális feltételeit, a ragadozó halak esetében még zajlanak a kísérletek.
A cég elnöke felidézte, hogy a Tógazda Halászati Zrt. és a BME Viking Zrt. alkotta konzorcium 2012-ben jött létre a projekt megvalósítására, majd csatlakozott hozzájuk a Szent István Egyetem (SZIE) halászati tanszéke. Ez utóbbi végzi a biológiai kutatásokat, és segíti a korábbi tudományos eredmények alkalmazását a projekt során. Laboratóriumi és üzemi kísérletek segítségével meghatározzák azokat az értékeket, amelyek optimalizálják a szállítható mennyiséget, a hőmérsékletet és az egyes fajokat.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|