Disznóság: 17 milliárd forint a közvetlen támogatásA meglévő 8,5 milliárd forintos sertésjóléti támogatást újabb 8,62 milliárd forintos tenyészkoca állatjóléti támogatással kiegészítve idén összesen több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást kapnak a sertéstartók, ami a 2014-es duplája. Ezt Horváth István, kiemelt programokért felelős miniszteri biztos mondta szombaton a VIII. Budapesti Mangalica Fesztiválon. Hozzátette: a kormány tavaly ősszel nyújtotta be az Európai Bizottságnak a sertésprogramon belül javasolt támogatási kérelmet, amelyet a brüsszeli testület január végén hagyott jóvá.
Ez a gazdálkodók munkájának jelentős elismerése: a keretösszeg kocánként maximálisan 38 580 forintos támogatásával számolva összesen 222 ezer kocánál jelent közvetlen támogatást - mondta. Hozzátette, hogy a tárcának a sertésprogramban sikerült úgy előkészíteni a javaslatot Brüsszel felé, hogy 2016-tól akár 20 százalékkal, 10 milliárd 340 millió forintra is növelhető legyen a keretösszeg. Így 2016-tól akár 268 ezer kocára juthat a 38 ezer 580 forintos támogatás. A Sertésprogram eddigi eredményei között említette, hogy 2014-től 5 százalék lett az élősertés és a félsertés áfája. Jelezte, hogy a minisztérium egyedi kocanyilvántartás létrehozásán dolgozik az állatok nyomonkövethetősége érdekében, ami a támogatásokkal együtt az átláthatóan működő vállalkozásokat segíti.
Az FM a sertésprogramon keresztül az elmúlt években 110 millió forinttal támogatta a Magyar Mangalicatenyésztők Országos Egyesületét, elismerve az egyesületben dolgozó több mint 190 tag kimagasló munkáját - mondta a miniszteri biztos. Szavai szerint a támogatásnak köszönhetően szinte a világ minden részén megjelentek a magyar mangalica termékek, ami minden magyarországi állattenyésztő sikere.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|