Magyarországon 6,6 százalékkal estek az agrárárakTavaly decemberben 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek ára 6,9, az élő állatok és állati termékeké 6,2 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A múlt év egészében a mezőgazdasági termelői árak 6,1 százalékkal csökkentek 2013-hoz viszonyítva, a növényi termékek ára 9,2, az élő állatok és állati termékeké 1,1 százalékkal csökkent. Tavaly decemberben a gabonafélék ára 8,4 százalékkal csökkent 2013. decemberhez viszonyítva. A búza ára megegyezett az egy évvel korábbival, a kukoricáé viszont 11 százalékkal alacsonyabb lett - közölte a KSH, hozzátéve, hogy mindkét növény termésmennyisége kiemelkedő volt tavaly.
A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak csökkentek a legnagyobb mértékben, 10,6 százalékkal. A műtrágya és az energia ára kisebb mértékben, de szintén mérséklődött, 3,9, illetve 3,7 százalékkal. A mezőgazdasági beruházásokon belül a gép- és az épületberuházások költsége egyaránt növekedett, 2,6, illetve 2,0 százalékkal.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|