Ki jelentse be a földhasználatot?Kétszer is előfordult Csemő községben, hogy az elővásárlásra jogosultnak vélt bérlő helyett más vevő jelentkezett be vételi szándékkal ugyanarra a termőföldre.
Mindkét esetben valamely közvetlen szomszéd adta el a földet, de nem annak, aki a területet bérelte a tulajdonostól – hívja fel a helyi gazdák figyelmét Istvánfi Károly, a települési agrárgazdasági bizottság tagja. Pedig a közvetlen szomszédnak, aki bérli a termőföldet – a legtöbb esetben – elővásárlási joga van.
Mint kiderült, a bérlők azért csúsztak le a földvásárlásról, mert a földhasználatot nem jegyeztették be a Földhivatalnál. Ez esetben nem érvényesíthető az elővásárlási jog bérlő jogcímen. Ezért, aki földet bérel, az földhasználatot jegyeztesse be a Földhivatalnál és ez alapján igényelje a területalapú támogatást.
Ugyancsak aktuális téma, hogy egyes esetekben kirívóan magas eladási árat írnak a földterületek adás-vételi szerződésébe, például: 1 ha, 6 Ak. értékű szántóföld vételára több mint 3 millió forint. A csemői TAB vezetősége el fogja utasítani az ilyen, egyértelműen a törvények kijátszására készült szerződéseket – mutat rá Istvánfi Károly.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|