Kertészeti géptámogatás 2015 – Május 18-tól lehet pályázni!Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére, így Magyarország várhatóan 100 százalékosan felhasználhatja az előző uniós költségvetési ciklusban e területen rendelkezésre álló forrásokat. A maradványpénzek felhasználásával egyrészt a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatásokat kívánják fejleszteni. Erre a célra 15 milliárd forint jut. Másrészt a fiatal gazdák induló támogatását kívánják finanszírozni. Ezt 10 milliárd forintot tesz ki, míg a kertészeti gépek beszerzését szintén 10 milliárd forinttal támogatják.
A fiatal gazdák induló támogatását az előző évekhez hasonló feltételekkel hirdetik meg, 10 milliárd forintos kerettel. Fontos – hívta fel a figyelmet az államtitkár -, hogy az unió új költségvetési ciklusában (2014-2020 között) ezek a feltételek már megváltoztak. Azok a fiatal gazdák indulhatnak a mostani pályázaton, akik például korábban nem nyújtottak be és az idén sem nyújtanak be területalapú támogatási kérelmet. A kertészeti gépbeszerzés támogatására ugyancsak 10 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A támogatás mértéke 35 százalékos, de a fiatal gazdák és a kedvezőtlen adottságú területen gazdálkodók is további 10 százalékos többlettámogatást kapnak. Mind a fiatalgazda-támogatásra, mind a kertészeti gépbeszerzésre május 18-tól lehet pályázni, és itt is fontos kritérium az idei elszámolás – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a Darányi Ignác Program forrás lehívása már most is közel van a 100 százalékhoz.
A kertészeti géptámogatás részletei az alábbi linken:
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|