Nem lehet megúszni! - Sokan bevallják, de nem fizetnekTöbb mint 300 millió forintra rúg az az összeg, amelyet nem tudott behajtani a piaci szereplőktől élelmiszerlánc-felügyeleti díjként a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2014-ben. A szervezet szerint általában a bevallók 2-4 százaléka nem fizeti be a díjat, ezért például az elmúlt év végén több mint 2 ezer fizetési felszólítást küldtek ki. A kereskedőket érintő díjemelés miatt az idei bevallások összértéke 32,7 milliárd forintra nőtt, szemben a tavaly befolyt, mintegy 11 milliárdos összeggel. Az idén bevallott díj első felét július 31-ig kell befizetni. A bevételeket – kizárólag az élelmiszerlánc-biztonsági stratégia céljaira - a Nébih és a kormányhivatalok használhatják fel.
Összesen 63,5 ezer piaci szereplő küldte meg a június 5-i szankciómentes határidőig elektronikus idei bevallását az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról a Nébih-nek – közölte az agrárszektor.hu-val a hivatal. A benyújtók száma megegyezett a korábbi évek nagyságrendjével, a bevallások összértéke viszont elérte a 32,7 milliárd forintot. Ez komoly növekedést jelent, hiszen csaknem háromszorosát teszi ki a tavaly ténylegesen befolyt, 10,979 milliárd forintos összegnek. A növekedés annak tudható be, hogy az élelmiszer-kereskedőknél az idén úgynevezett sávos befizetési rendszer lépett életbe. Általában az előző évi nettó árbevétel 0,1 százalékát kell megfizetni, de a napi fogyasztási cikkeket értékesítő vállalkozásokra - 50 milliárd forintos éves forgalom felett – 1-6 százalékos díjkötelezettséget róttak ki 2015-től. Az idén bevallott díjat két részletben, július 31-ig és jövő év január 31-ig kell befizetni, így a díjtöbblet 50 százaléka csak 2016-ban folyik majd be.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|