Harminc éves mélyponton a hazai sertéslétszámA magyar sertéságazat helyzetét mutatták be az Agrár Klub rendezvényén. Az ágazat szereplői a szakmai fórumon megállapították, hogy Magyarország jelenlegi termelési szintjével az önellátásra rendezkedett be, valamint a sertéshizlalási hatékonyságban jelentősen le vagyunk maradva az Európai Unió többi országától. A K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub rendezvényén a magyar sertéságazat helyzetét vitatták meg a szakemberek.
A szakmai fórum keretében Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos főmunkatársa nemzetközi kitekintést nyújtott a sertéságazatról és sertéspiacról, míg Ádám János, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója a magyar sertéstenyésztés helyzetét mutatta be. ”2012-ben született egy sertésstratégia, amelynek célja az volt, hogy az akkori 3 milliós sertéslétszám 6 millióra emelkedjen. Ezt a számot máig nem sikerült elérni, hiszen a korábbi 3,2 milliós állomány 2,8 millióra csökkent 2012-ben, és azóta csupán pár tízezerrel nőtt. Az ágazat szempontjából pozitív változás viszont az élő- és félsertés áfa tavalyi módosítása, amely hozzájárul az ágazat kifehéredéséhez, tisztulásához, valamint az idei tenyészkoca állatjóléti támogatás, amellyel együtt idén mintegy 17 milliárd közvetlen támogatáshoz juthatnak a sertéstartók. Emellett a jövő évre tervezett sertés tőkehús áfájának 5%-ra mérséklése is kedvezően hathat a szektorra és a fogyasztókra egyaránt” – mondta el Tresó István, a K&H Agrárüzletág ügyvezető igazgatója. A sertéstenyésztésben világszinten a teljesen zárt, gyakorlatilag termőföld nélküli tartásrendszerek alakultak ki az elmúlt tíz évben. Ezekhez a telepekhez kapcsolódtak a sertéstrágyát fermentációval bioenergiává alakító technológiák is, és ma már ilyen telepeken állítják elő a világ sertéshús termelésének több mint felét. A jövőben a termelés növekedése és a nem önellátó országok keresletének várható emelkedése következtében a globális húskereskedelem élénkülése valószínűsíthető. A húsfogyasztásban évről-évre tapasztalható némi ingadozás, azonban a világ sertéshús iránti igénye az elkövetkező 6-7 évben 10 millió tonnával fog nőni. Ennek ellenére az Európai Unióban 2024-re az egy főre eső sertés-, juh- és marhahús fogyasztás csökkenését vetítik előre, és várhatóan egyedül a baromfihús fogyasztás fog nőni, így világviszonylatban az ázsiai piac lesz a meghatározó húsfogyasztás szempontjából.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|