Nem volt vonzó? Kevesen léptek be a kistermelői rendszerbeA vártnál kevesebben léptek be a kisgazdaságok könnyített támogatási rendszerébe. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tájékoztatása szerint a hétfői határidőig összesen 50 753 termelő nyújtott be ilyen irányú kérelmet, holott korábban a Földművelésügyi Minisztérium ennél jóval nagyobb érdeklődésre számított. A tárca szakemberei korábban azzal számoltak, hogy a mintegy 180 ezer regisztrált mezőgazdasági termelő fele él majd a lehetőséggel.
Lezárult a kisgazdaságok átalánytámogatásának igénylési időszaka. Bár a korábbi számítások még 90 ezer lehetséges ügyfélről szóltak, a jelentős adminisztrációs könnyítéssel járó rendszert végül kicsivel több mint 50 ezer gazda választotta. A vártnál kevesebben léptek be a kisgazdaságok könnyített támogatási rendszerébe. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tájékoztatása szerint a hétfői határidőig összesen 50 753 termelő nyújtott be ilyen irányú kérelmet, holott korábban a Földművelésügyi Minisztérium ennél jóval nagyobb érdeklődésre számított. A tárca szakemberei korábban azzal számoltak, hogy a mintegy 180 ezer regisztrált mezőgazdasági termelő fele él majd a lehetőséggel.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|