Százezer gazda juthat földhözMintegy 102 ezer gazda élhet az állami földek megvásárlásának lehetőségével annak alapján, hogy kizárólag helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet; a program már ősszel elindul. Az állami tulajdonú földek értékesítéséhez szükséges intézkedések részletes kidolgozása folyamatban van. Az érintett állami földterület mintegy 350 ezer hektárnyi, ez az összes magyarországi mezőgazdasági művelési ágú termőföld körülbelül 6 százaléka; szántókat, legelőket, gyümölcsösöket érint majd a program, illetve van olyan halastó is, amely bekerülhet a programba.
Mintegy 102 ezer gazda élhet az állami földek megvásárlásának lehetőségével annak alapján, hogy kizárólag helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet; a program már ősszel elindul. Az állami tulajdonú földek értékesítéséhez szükséges intézkedések részletes kidolgozása folyamatban van. Az érintett állami földterület mintegy 350 ezer hektárnyi, ez az összes magyarországi mezőgazdasági művelési ágú termőföld körülbelül 6 százaléka; szántókat, legelőket, gyümölcsösöket érint majd a program, illetve van olyan halastó is, amely bekerülhet a programba – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Az értékesítés nyilvános lesz, a három hektár alatti területeket nyilvános hirdetéseken, három hektár felett pedig a megyei jogú városokban szervezendő nyilvános árveréseken értékesítik. A megvásárolható földekre 20 éves elidegenítési, terhelési tilalmat jegyeznek be.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|