A kisgazdaságok miatt adják el az állami földeketA magyar kormányzat célja a kisgazdaságok életképessé tétele – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a XX. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon szerdán. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az eladásra meghirdetett állami földek 50 ezer birtoktestet tesznek ki, ebből 41 ezer 10 hektár alatti, tehát nem igaz az ellenzék azon vélekedése, hogy nagy latifundiumok jönnek létre a földvásárlás után. Csak földműves, magyar állampolgár és olyan természetes személy licitálhat, aki legalább három éve a megvásárolni szándékozott föld legfeljebb 20 kilométeres körzetében él.
A földtörvény célja, hogy a kisgazdaságok hangsúlyozottan jelenjenek meg a tulajdonosok között, az arány 80-20 százalék legyen a javukra a nagyüzemekkel szemben. A magyar kormányzat célja a kisgazdaságok életképessé tétele – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a XX. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon szerdán. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az eladásra meghirdetett állami földek 50 ezer birtoktestet tesznek ki, ebből 41 ezer 10 hektár alatti, tehát nem igaz az ellenzék azon vélekedése, hogy nagy latifundiumok jönnek létre a földvásárlás után. Csak földműves, magyar állampolgár és olyan természetes személy licitálhat, aki legalább három éve a megvásárolni szándékozott föld legfeljebb 20 kilométeres körzetében él.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|