A zöldítés is egyszerűsödhetA gazdáknak a legtöbb nehézséget a zöldítésre vonatkozó új rendelkezések végrehajtásával kapcsolatos problémák okozzák. Jelentősen csökkenhetnek a Közös Agrárpolitikát (KAP) érintő jogszabályok, amelyek elsősorban az ellenőrzések rendszerét, a termeléshez kötött támogatásokat, a piaci intézkedéseket, valamint a zöldítést érintik majd – mondta Czerván György a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülését követően Brüsszelben.
Az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint sok esetben logikátlannak tűnik az uniós szabályozás, így például nehezen indokolható, hogy ugyanazon vegetáció miért éppen 20 méter szélességig tekinthető ökológiai jelentőségűnek, és afelett miért nem. Czerván György hozzátette: ezen a példán kívül számos más esetben is igény lenne a szabályok egyszerűsítésére, nemcsak a közvetlen kifizetések, hanem az egységes közös piacszervezés és a vidékfejlesztés esetében is. Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos kiemelte, hogy a következő hónapokban újabb egyszerűsítési javaslatokat tesz majd. Magyarország az ülésen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogszabály-változtatásoknak valódi egyszerűsítést, könnyítést kell jelenteniük, mind a gazdáknak, mind az állami adminisztrációnak.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|