Szigorúbban szabályozzák a vadkár megtérítésétAz új vadgazdálkodási törvény új alapokra helyezi, valamint szigorúbban szabályozza a vadkár viselését és megtérítését. A vadgazdálkodás egyik legnagyobb problémája és legtöbbet vitatott területe a vadkár – mondta Győrffy Balázs pénteken egy díjátadó ünnepségen. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hozzátette, 2013-ban a kifizetett vadkár összege meghaladta 2,3 milliárd forintot, ennek mintegy felét három megyében, Somogyban, Vasban és Zalában fizették ki.
Az új jogszabályban új megközelítésben szerepel a vadkár. Ennek legfontosabb elemeként a törvény rögzíti: a vadállomány nemzeti érték és a természetes életközösségek része, nem tekinthető rendellenesnek a vad megjelenése a mező- és erdőgazdasági területeken. Ebből következik, hogy a vad táplálkozása a gazdálkodás természetes velejárója, amelyet a gazdálkodó meghatározott értékhatáron belül köteles elviselni. A NAK elnöke hangsúlyozta: a gazdálkodó által viselt vadkár mértéke az új jogszabály szerint az okozott kár 10 százaléka. Ha azonban a vadászatra jogosult a jóváhagyott éves vadgazdálkodási tervben a gímszarvasra és a vaddisznóra előírt elejtési tervszámokat nem teljesíti, akkor a következő vadászati évben a bekövetkezett vadkár teljes egészében őt terheli.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|