Ősztől lehet legálisan használni a drónokatA mezőgazdaságban nem új keletűek a légi járművek, hiszen pl. permetezési céllal régóta használnak repülőgépeket és helikoptereket is. Ezeket rendre lajstromozott, bejegyzett gépek, amiket szakszolgálati engedéllyel rendelkező pilóták vezetnek, amik a bérleti díjaikban is meglátszanak. A drónók megjelenésével, elterjedésével – és egyre alacsonyabb árával – azonban sokak előtt megnyílt a lehetőség, hogy bizonyos tevékenységeket a levegőből végezzenek. Csakhogy ennek a szabályozása még nem teljesen kiforrott sem Magyarországon, sem máshol a világon. De nem sokáig, csak 2016 őszéig kell várni!
Mint az életben oly sokszor, most is a versenysport kellett ahhoz, hogy egy sokáig mostohaként kezelt szegmens, terület szabályozása megkezdődjön, felgyorsuljon. Április elején Velencén lesz az első FPV (First Person View – Első szám, első személy nézőpontú), de minden szempontból legális drónverseny Magyarországon, és ennek apropóján találkozott az agrászektor.hu a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettesével, Farkas Andrással, aki nem mellesleg a Légügyi Hivatal vezetője is egy személyben. Tőle származnak azok az információk, amik szerint az ősz folyamán várható a magyarországi drónhasználat szabályozásának megszületése. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal együtt – és szakmai szervezeteket is bevonva – egy olyan szabályozás megalkotásán dolgoznak, ami a lehető legegyszerűbbé – kezdetben gyors engedélyezési, a későbbiekben bejelentési eljárással – teszi a drónok használatát.
Sokmindenre használhatók a drónok. A mezőgazdasági felhasználáshoz is szükség lesz felelősségbiztosítás megkötésére – melynek ajánlatain a biztosító társaságok már dolgoznak –, de ezen és az online felületen történő engedélykérésen/bejelentésen kívül más akadálya nem lesz a terület megfigyelésének, talajszondák adatainak légi begyűjtésének, az állatállomány megszámlálásának, stb. Elmondása szerint az engedély megadásra is rövid, a tervek szerint egy napos határidővel reagál majd a hivatal, ami a drónok hírügynökségi, illetve médiában történő ad-hoc használatához sok, de pl. mezőgazdasági feladatok ellátáshoz már kellően rövid.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|