Döntöttek! Megvan, kik kapnak támogatást trágyatároló építésreNapokon belül megérkezik a támogatói döntés a pályázók számára. Közel háromszoros volt a túligénylés a Vidékfejlesztési Program trágyatárolók építését támogató, mintegy 5,6 milliárd forint keretösszegű pályázata esetében. A Miniszterelnökség döntésének köszönhetően végül 281 projekt részesülhet 6 milliárd forint összegű támogatásból. A nagyszámú érdeklődés miatt a Miniszterelnökség régiótípusonként, illetve üzemméretenként a támogatás odaítéléséhez szükséges minimum pontszámot vezetett be.
A nyertes pályázatok közel 90 százaléka mikro-, kisvállalkozás, családi gazdaság. Az 1.275.000 Euró STÉ-t meghaladó üzemméretű gazdaságok a rendelkezésre álló keretösszeg 10 százalékában részesülnek. A kormány célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak, emellett fontos célkitűzés, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok, valamint az ammónia kibocsátás mértéke és a felszín alatti vizek minősége javuljon. A pályázati felhívás azon mezőgazdasági termelőknek hivatott támogatási lehetőséget nyújtani, akik korábban még nem tudták megépíteni az előírásoknak megfelelő trágyatárolókat.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|