Agrárkamara: a vállalkozások egyre tudatosabban képzik saját dolgozóikatAz agrárgazdasági vállalkozások egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tudatos munkaerő-gazdálkodásra, meglévő alkalmazottaik képzésére; szerintük ugyanakkor a pályakezdők szakmai felkészültsége és problémamegoldási készsége nem éri el a várt szintet - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a NAK és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) ezer vállalkozás körében végzett komplex agrár- és élelmiszeripari munkaerőpiaci felmérésének előzetes adataiból az is kitűnik, hogy a megkérdezett kamarai tag vállalkozás vezetői a speciális ágazati szakismeretek mellett alapvetően az (információkhoz való hozzáférést és az adminisztratív feladatokat megkönnyítő) informatikai készségeknek, valamint a nemzetközi üzleti környezetben tájékozódást lehetővé tevő idegennyelvtudásnak érzik a legnagyobb hiányát.
A megkérdezett vállalkozások mindössze szűk harmada nyilatkozott úgy, hogy cége alkalmazottait egyáltalán nem képzi. A munkaerő képzését a megkérdezettek elsősorban iskolarendszeren kívüli, tanulói/hallgatói jogviszonnyal nem járó, zömmel saját szakemberek által tartott, a gyakorlati tapasztalatok átadására lehetőséget kínáló belső képzések formájában biztosítják.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|