Jön az elektronikus ügyintézés a borszektorbanUniós forrásokból alakítják ki a szőlő- és borágazat elektronikus rendszerét. A rendszer hatékonyabb ügyintézést és ellenőrzést tesz majd lehetővé, és a papír alapú ügyintézést felváltja majd az egykapus elektronikus ügyintézés. A szőlő- és borágazat elektronikus rendszerét mintegy 1,2 milliárd forint uniós keretösszegből alakítják ki - közölte Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa.. Az FM kezelésében álló központi közhiteles ágazati nyilvántartás létrehozásával megteremtődik annak lehetősége, hogy a borágazati szereplők papír alapú ügyintézése visszaszoruljon, helyette egykapus elektronikus ügyintézés működjön.
A projekt a közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív program (KÖFOP) és a versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) támogatásával valósul meg.
A projekt megvalósítását végző konzorcium vezetője a Földművelésügyi Minisztérium (FM), és a konzorcium tagja a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) is. A megvalósításban számos együttműködő szervezet is részt vesz, például borvidékek, Budapest Kormányhivatala, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a Belügyminisztérium.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|