Vegebot: kicsit lassú, de már szedi a jégsalátátAz olyan növényeket, mint a burgonya és a búza, évtizedek óta gépekkel takarítják be, de sok más növény szedését nehéz gépesíteni. A „földközeli” jégsaláta is ilyen, ami kihívást jelent a robotgyártók számára.
A Cambridge-i Egyetem csapata által kifejlesztett „Vegebot” kezdetben azt tanulta, hogy laboratóriumi környezetben felismerje és betakarítsa a jégsalátát, majd sikeresen tesztelték a földeken is. Bár a prototípus közel sem olyan gyors vagy hatékony, mint egy ember, a Vegebot azt mutatja be, hogy hogyan lehetne bővíteni a robotika használatát a mezőgazdaságban, még olyan növények esetében is, mint a jégsaláta.
Az első és vitathatatlanul legbonyolultabb probléma, amit a mérnököknek a saláta-betakarító robot kifejlesztésében kellett megoldaniuk, hogy találjon egy egészséges fej salátát a zsúfolt zöld területen. Ehhez egy gépi tanulási algoritmust fejlesztettek ki, majd a rendszert a valós körülmények között mozgatták, hogy megismerjék a salátafejeket a különböző időjárási körülmények között is. A találati arány ma már 91 százalékos.
A második kihívás az volt, hogy a robot a kereskedelmi szabványoknak megfelelően szedje le a salátafejeket. Ehhez egy különleges fogókar és egy második kamera kellett a vágószerszám közelében, hogy a vágás a megfelelő helyen történjen. A Vegeboton azonban még dolgozni kell, mert a fejek 38 százaléka nem felelt meg a szupermarketek szabványainak, de azért ehetők voltak.
Ugyancsak fejleszteni kell a Vegebot sebességét, mert átlagosan 32 másodpercet vesz igénybe az egyes saláták kiválasztása és leszedése, ami elmarad a mezőgazdasági munkások teljesítményétől.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|