Termelői piac nyílt a WestEnd City Center előtt a fővárosban

Forrás: mti

Az első, bevásárlóközpont mellett működő gazdapiacot nyitotta meg pénteken a fővárosban a WestEnd City Center Váci út felőli oldalán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Megnyitójában a tárcavezető hangsúlyozta: a magyar gazdák ettől a pillanattól kezdve jelen vannak "a plázák világában". Ez pedig azt jelzi, hogy tovább erősödik a vidék és a nagyvárosok kapcsolata Magyarországon. A gazdák és a nagy kereskedelmi szervezetek közötti együttműködés pedig lehetőség újabb eredmények elérésére ezen a területen.

2013-06-21 bővebben »

Végső formát ölthet az új földtörvény

Forrás: mti

Az egy évvel ezelőtt benyújtott új földtörvényt is megszavazhatja az Országgyűlés a mai ülésén, amelyen összesen tizenhét előterjesztést fogadhatnak el a képviselők.
A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik, és a napirend előtti felszólalásokat követően csak záróvitákra és zárószavazásokra kerül sor.
A parlament az előzetes napirend alapján egyebek mellett dönthet a tavaly júliusban benyújtott, de idén nyár elején nagy terjedelemben átírt új földtörvényről. A jogszabály elfogadását az előző héten is tervezte a kormánytöbbség, ám akkor a Ház a kabinet kérésre levette napirendjéről az erről szóló szavazást.

2013-06-21 bővebben »

NAK: hétfőig lehet bejelenteni a mezőgazdasági károkat

Forrás: mti

Jövő hét hétfőig jelenthetik be a júniusi dunai árvíz során kárt szenvedett gazdálkodók a mezőgazdasági károkat - hívja fel az érintettek figyelmét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

2013-06-19 bővebben »

Kiigazítják az unió élelmiszerbiztonsági szabályait

Forrás: mti

Az Európai Unió élelmiszerbiztonsági - állat- és növényegészségügyi - rendszere, továbbá a szaporítóanyagokra vonatkozó előírások világszínvonalúak, azonban az új kihívások a szabályozás folyamatos korszerűsítését teszik szükségessé - mondta Kuster László, a Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi főigazgatóságának munkatársa szerdán Budapesten háttérbeszélgetésen.

2013-06-19 bővebben »

Meghaladja a gabona várható hozama Vas megyében a sokéves átlagot

Forrás: mti

Az őszi vetésű növények biztató képet mutatnak Vas megyében, a becslések szerint a várható hozam meghaladja a sokéves termésátlagot, a tavaszi vetésű növényeknél viszont nem számíthatnak jó termésre a gazdák - mondta Lukács Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője szerdán az MTI-nek.

2013-06-19 bővebben »

Védelem a génmódosított termények ellen

Forrás: mti

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a gazdálkodókat, hogy szorosan működjenek együtt az ellenőrzést végző hatósággal a GMO-vetőmaggal (genetikailag módosított vetőmaggal) elvetett állományok felderítése és megsemmisítése érdekében, hiszen ez a magyar gazdálkodók közös érdeke - közölte a hivatal az MTI-vel kedden.

2013-06-19 bővebben »

Czerván György: heteken belül elkészül az új zöldség-gyümölcs ágazati stratégia

Forrás: mti

Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten.
Czerván György a ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. 70 éves jubileumi rendezvényén elmondta: a kormány mindenképpen szeretné lekötni a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklus utolsó, ez év végéig elérhető forrásait. Örvendetesnek nevezte, hogy a következőkben várhatóan nem csökkennek Magyarországon az érzékeny, munkaigényes agrárágazatokra fordítható EU támogatások.

2013-06-19 bővebben »

Szakértők: új kihívások előtt az uniós kohéziós és agrárpolitika

Forrás: mti

Új kihívásokkal kell szembenéznie az uniós kohéziós és agrárpolitikának - hangzott el egy keddi budapesti nemzetközi konferencián.
A Magyar Külügyi Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány által az Európai Unió kohéziós és agrárpolitikájáról szervezett tanácskozáson Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára kifejtette: két lényeges eleme van az EU többéves költségvetésének: a kohéziós és az agrárpolitika, és ezek a legfontosabbak Magyarországnak is.

2013-06-18 bővebben »

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. javította növekedési prognózisát 2013-2014-re

Forrás: mti

Stagnálásról 0,6 százalékra javította a Századvég Gazdaságkutató Zrt. idei, éves GDP-bővülésre vonatkozó prognózisát második negyedéves konjunktúra jelentésében, a 2014. évit pedig 1,5 százalékról 1,7 százalékra emelte.
Az MTI-hez eljuttatott közleményükben az optimistább előrejelzést azzal indokolják, hogy az élénkülő külső kereslet, az építőipar és a mezőgazdaság jobb teljesítményével kihúzta Magyarországot a recesszióból 2013. első negyedévében. Az alacsony infláció mellett erőteljesebb reálbér növekedés a fogyasztást erősítheti az év második felében.

2013-06-18 bővebben »

Fazekas Sándor: a családi gazdaságok nélkül nem mérsékelhető az éhezés

Forrás: mti

Az éhezés és az alultápláltság csökkentéséhez elengedhetetlen a mezőgazdaság fejlesztése, ezen belül a családi gazdaságok nagyobb támogatása - fejtette ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO római közgyűlésén kedden Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki elmondta, az ENSZ családi gazdaságok nemzetközi éve keretében Budapesten világfórumot és kiállítást rendeznek a családi gazdálkodásról jövő márciusban.
A miniszter az MTI-nek a FAO konferenciájának 38. ülésszakáról telefonon nyilatkozva elmondta, Magyarország támogatja a FAO főigazgatója által előterjesztett 1,152 milliárd dolláros kétéves költségvetést.

2013-06-18 bővebben »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember