A pécsi erőmű új biomasszablokkját novemberben adják át
Forrás: mti
Megkezdte működését a pécsi erőmű új biomassza-tüzelésű blokkja, a kapcsolt hő- és villamos energiát termelő berendezést november 7-én adják át.
A Dalkia cégcsoporthoz tartozó társaság 2011 őszén közölte, hogy 24 milliárd forintos beruházással új biomasszablokkot helyez üzembe a pécsi hőerőműben. Az 50 megawatt teljesítményű fatüzelésű mellett épült, szalmával és kukoricaszárral üzemelő 35 megawattos berendezés a maga nemében a legnagyobb Magyarországon.
2013-10-04 bővebben »
Az agrártárca támogatja a mindennapi vidéki élet bemutatását
Forrás: mti
A vidéki élet mindennapjainak bemutatása fontos a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) számára, hogy annak realitásait minél szélesebb körben és minél többen ismerjék meg - erről V. Németh Zsolt beszélt szerdán Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban.
A tárca ezért is döntött úgy, hogy 6 millió forinttal támogatja az idén a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által szervezett Vidék Kaland Programját, amely a mezőgazdasággal ismerteti meg közelről a vállalkozó szellemű városi fiatalokat.
2013-10-04 bővebben »
A jövőben is segíti a kormány a fiatal gazdákat
Forrás: mti
A gazdatársadalom korszerkezet-váltásának elősegítése prioritásként jelent meg 2007 és 2013 között, ezt a következő uniós költségvetési időszakban is folytatni kívánja a kormány.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ezt hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége és a Központi Statisztikai Hivatal közös, több mint egy évtizedes kutatását bemutató sajtótájékoztatón.
2013-09-13 bővebben »
Jó eséllyel indulnak a minőségi magyar agrártermékek a kínai piacon
Forrás: mti
Kínának egyre nagyobb szüksége van a mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek importjára, s az igényes piacon Magyarországnak is jó esélyei vannak - mondta kedden Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az MTI-nek Pekingben a Kínai-Magyar Mezőgazdasági Munkacsoport 5. ülését követően.
"Ott vannak lehetőségeink, ahol erősnek számítunk. A kínai partnereink úgy vélik, elsősorban a minőségi élelmiszerek, a tudás, a technológia, a borok területén van keresnivalónk itt" - állapította meg az államtitkár.
2013-09-12 bővebben »
A V4-ek agrárkamarái a bioüzemanyagok támogatására szólítják fel a döntéshozókat
Forrás: mti
Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia (V4-ek) agrárkamarai vezetőinek hétfőn Szekszárdon kezdődött háromnapos tanácskozásán a mezőgazdasági termelők képviselői a fenntartható, terményalapú bioüzemanyagok támogatására szólították fel az európai döntéshozókat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a négy visegrádi ország önmagában is képes az EU számára évi további 8 milliárd liter bioüzemanyag előállítására. Ez a teljes kontinens közlekedési célú felhasználásának 1 százaléka. Ezen felül Európa szójaalapú takarmányimportjának egyötödét válthatja ki az az 5 millió tonna GMO és antibiotikum-mentes állati takarmányadalék, amely a bioüzemanyag-gyártás melléktermékeként jön létre.
2013-09-12 bővebben »
A tárca szerint a vidéki közösségek alkossák meg a saját fejlesztési programjukat
Forrás: mti
A helyi vidéki közösség alkossa meg a saját fejlesztési programját, a meglévő tapasztalatokat tovább kell fejleszteni - jelentette ki Búsi Lajos vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a közösség vezérelt helyi fejlesztésről (CLLD - Copmmunity-Led Local Development) szóló nemzetközi konferencián Budapesten.
Hozzátette: a közösség vezérelt helyi fejlesztéssel, az alulról jövő vidékfejlesztési kezdeményezésekkel olyan átfogó fejlesztési tervet lehet megvalósítani, aminek döntő jelentősége van a felzárkóztatásban. Rámutatott, hogy a lehető legjobb végrehajtáshoz kell a jó gyakorlat átadása, a CLLD-nek azonban még nincs kialakult gyakorlata.
2013-07-24 bővebben »
VM: több területen is világszínvonalú a magyar mezőgazdaság
Forrás: mti
Magyarország teljesítménye több agrárgazdasági területen is világszínvonalú - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) összeállítása alapján.
Magyarország a mezőgazdaságilag művelhető területek arányában a harmadik helyen áll az Európai Unión belül. A kiváló adottságokat mutatja, hogy e területek több mint 80 százaléka szántó, amivel az ország a tagállamok közül Dánia után a második helyet foglalja el, és mintegy 23 százalékkal múlja felül az uniós átlagot - ismertette a tárca.
2013-07-24 bővebben »
24 milliárd forintos pályázati keret nyílik kertészeti berendezések beszerzésére
Forrás: mti
Huszonnégy milliárd forintos, 35 százalékos intenzitású pályázati forrás nyílik kertészeti gépek, berendezések beszerzésére, fejlesztésére augusztus 15-én – jelentette be a vidékfejlesztési miniszter pénteken Verpeléten, egy mezőgazdasági vállalatnál tett látogatásán.
2013-07-24 bővebben »
VM: hatékonyabb védekezést tesz lehetővé a Parlagfű Bejelentő Rendszer
Forrás: mti
Hatékonyabb védekezést tesz lehetővé a Parlagfű Bejelentő Rendszer (PBR), amely a hónap eleje óta már aktívan működik - közölte Fazekas Sándor az informatikai alkalmazás bemutatóján hétfőn Budapesten.
A vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta: a rendszer működtetése azért fontos a szaktárca számára, mert a parlagfű-pollenektől nagyon sok ember szenved. Az allergiások helyzetét kívánja könnyebbé tenni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által fenntartott elérhetőség, amely meggyorsítja a lakossági bejelentések feldolgozását.
2013-07-16 bővebben »
Földtörvény - Az új szabályozás hatása az agrárpolitikára
Forrás: mti
A mezőgazdaság 3-4 százalékos GDP-részesedése miatt nem lehet a nemzetgazdaság húzóágazata, de mindenképpen stratégiai terület, és sikerágazattá is tehető - sőt részben már ma is az.
Egyebek mellett erről is beszélt Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója az MTI-nek annak az összegzésnek a kapcsán, amelyet egy, az új földtörvénnyel foglalkozó szakmai tanácskozáson ismertetett a napokban a Kúrián.
A főigazgató szerint a jelenlegi társadalmi és politikai feltételek mellett - tekintettel az ország stabilitásának jövőbeni szempontjaira - nehéz lett volna a jelenleginél jobb földforgalmi törvényt kodifikálni. Hozzátette: látni kell ugyanakkor, hogy a hatályba lépő törvénynek az alapvetően pozitív hozadékai mellett vannak negatív hatásai is.
2013-07-16 bővebben »