Czerván: több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen keletkeztek károk

Forrás: mti

Az agrártárca eddigi információi szerint több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen károsított az árvíz, valamint az ezzel összefüggő talajvíz és a védekezés - mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár az MTI érdeklődésére csütörtökön Mohácson.
Czerván György megjegyezte, hogy az árvízzel borított terület nagy része szántó, kisebb része legelő. A 10 ezerből mintegy 3 ezer hektárt az árvíz mellékhatásaként jelentkező talajvíz öntött el, és 500 hektárt a védekezéshez használva letapostak.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az árvíz sújtotta mezőgazdasági területek és a károk felmérése még tart, pontos országos adatok csak akkor lesznek, ha a védekezés befejeződik.

2013-06-14 bővebben »

VM: júniusban jelenik meg a harmadik tanyafejlesztési program

Forrás: mti

Júniusban jelenik meg immár a harmadik tanyafejlesztési program, amely az előzőekhez hasonlóan kiemelten kezeli a tanyavillamosítást, illetve a külterületi útjavító gépek beszerzését. Új elem azonban idén, hogy nemcsak az önkormányzatokon keresztül nyílik lehetőség tanyavillamosításra, hanem egyéni tanyai lakosoknak is, mégpedig 100 százalékos támogatással - hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Az egyéni tanyavillamosítási programra 50 millió forint áll rendelkezésre ebben az évben.

2013-06-14 bővebben »

A mezőgazdasági árak alakulása Magyarországon, 2013. január-április

Forrás: mti

- növényi és kertészeti termékek;
- élő állatok és állati termékek;
- összesen.

2013-06-14 bővebben »

KSH: tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedése

Forrás: mti

Áprilisban tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedésének üteme: a felvásárlási árak 11,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a márciusi 14,6 százalékos emelkedést követően - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A növényi termékek éves drágulásának üteme 15,9 százalékosra csökkent a márciusi 20,5 százalékról, az élő állatok és állati termékek áremelkedése 3,2 százalékos volt az előző havi 4,2 százalékkal szemben.

2013-06-13 bővebben »

Információs rendszert hoz létre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Forrás: mti

Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszert (MeKIR) hoz létre 1,35 milliárd forint összköltséggel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a most készülő uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2014 utáni hatékony alkalmazásának érdekében - mondta Palkovics Péter, a hivatal elnöke szerdán Budapesten.

Hozzátette: a MeKIR - az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében 100 százalékos uniós támogatással megvalósuló - projekt egy olyan informatikai rendszer létrehozását szolgálja, amely lehetővé teszi az MVH és a társszervezetei számára a releváns adatok közös tárolását és megjelenítését.
Az unió ugyanis a 2014 utáni finanszírozási időszakra követelményként fogalmazta meg - az egyszerűsítés és a bürokráciacsökkentés jegyében - az agrárszervezeteknél lévő különböző nyilvántartások közös megjeleníthetőségét - emlékeztetett az MVH elnöke.

2013-06-12 bővebben »

A generációváltás és az integráció fontosságát hangsúlyozta Jakab István

Forrás: mti

A generációváltás és az integráció kiemelkedően fontos az agrárgazdaság szempontjából – mondta Jakab István (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke szerdán a 16. Gödöllői Gazdanapok megnyitóján.

A GAK Nonprofit Közhasznú Kft. és a Szent István Egyetem (SZIE) Növénytermesztési Intézete által szervezett, bemutatóval egybekötött tanácskozáson a parlament alelnöke hangsúlyozta: a generációváltás szükséges, és az agrárgazdaságban megkerülhetetlen. Mint fogalmazott, a rendszerváltás után egy rosszul sikerült kárpótlás nagyon nehezen kezelhető változást hozott létre a birtokpolitikában, most az a feladat, hogy versenyképesen művelhető birtokrendszer alakuljon ki. A mélyreható változások végrehajtása a fiatal generációkkal együttműködve korparancs, az erőforrások kihasználása kötelező - fogalmazott Jakab István.

2013-06-11 bővebben »

Egyszerűbbé tennék a mezőgazdasági öntözést talajvízzel

Forrás: mti

Egyszerűbb lenne a jövőben a mezőgazdasági öntözéshez igénybe venni a talajvizet, mivel az 50 méteres mélységet meg nem haladó, kizárólag talajvizet használó, mezőgazdasági öntözési kút létesítését a vízügyi hatóságnak csak be kellene jelenteni Győrffy Balázs és Jakab István törvénymódosító javaslata szerint.

A fideszes országgyűlési képviselőknek a vízgazdálkodásról szóló - 1995-ös - törvényhez benyújtott módosító javaslatát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága hétfői ülésén mind tárgysorozatba vételre, mind általános vitára egyhangúlag javasolta.
Győrffy Balázs az előterjesztők nevében szóbeli kiegészítésében utalt arra, így a már meglévő kutakból történő vízkivételt - öntözést - is törvényessé tehetik a gazdálkodók. Emellett a vízügyi hatósági eljárás - azaz a bejelentés - nem jelent többletterhet a gazdálkodóknak, ugyanakkor biztosítja az öntözési vízfelhasználás zökkenőmentességét. Ez az eljárás - a javasolt bejelentési kötelezettség - különbözik egyéb vízjogi engedélyezési eljárásoktól, lényegesen egyszerűbb azoknál - tette hozzá a honatya.

2013-06-11

Kiváló termést várnak a kalászos gabonáktól és a kukoricától a szakemberek

Forrás: mti

Rendkívül jó állapotban van a kalászos gabona a földeken, az idei termés messze meghaladhatja a legutóbbi öt év átlagát. Hasonló a helyzet a kukorica esetében is - hangzott el a Syngenta Kft. Szer-Show-ján.
A cég hagyományos, idén is Enyingen és Hajdúböszörményben tartott rendezvényéről szerdán az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint jelenleg bár a gombabetegségek megtámadták az őszi kalászosokat, a gazdálkodók zöme tervszerűen védekezett a levélszárító betegségek ellen.
A fórumon megállapították: rekordtermést ígér az idei szezon a kukoricatermelőknek is. A vetési kedv viszonylag magasnak bizonyult, s jelenleg az időjárási körülmények is kedvezőek.

2013-06-10 bővebben »

A magyar föld megtartása a cél

Forrás: mti

A magyar föld megtartása a célja a készülő mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatnak, amelyről széles körű társadalmai-szakmai vita folyt; ennek nyomán szükségessé vált a törvényjavaslat szövegének koncepcionális jellegű átdolgozása - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t.
A közlemény utal rá: a "politikai haszonlesők akciói" alkalmat adnak arra az agrártárcának, hogy hitelesen és valósághűen tájékoztatassa a magyar társadalmat az új földtörvény tervezetéről. A hangos kisebbség szakmai érveket nélkülöző támadásaival méltánytalanul félrevezeti az ország népét. Magyarország kormánya szilárd elkötelezettségével védi a magyar nemzet érdekeit.

2013-06-07 bővebben »

Évi 100 milliárd forintos veszteség az időjárás miatt a mezőgazdaságban

Forrás: mti

Évente mintegy 100 milliárd forintos árbevétel kiesést okoz a kedvezőtlen időjárás - az aszály, a jégverés, a fagy, a víz és a vihar - a magyar mezőgazdaságnak - közölte Poprády Géza, a Komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer elnevezésű projektet bemutatva kedden a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

A VM közigazgatási államtitkára hozzátette: a mezőgazdasági tevékenység számos kockázatot rejt magában, és ezek közül az egyik legjelentősebb tényező, az ember által nem befolyásolható elem, a szélsőséges időjárás. A kormányzat eltökélt abban, hogy megoldást találjon a mezőgazdasági termelést érintő kockázatok kezelésére. Ebbe illik bele az új, egységes kárfelelősségi rendszer, amely a múlt év január 1-jétől működik.
Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló projekt - amelynek végrehajtására 1,25 milliárd forint forrás áll rendelkezésre - a kárfelelősségi rendszer hatékony működtetését szolgálja.

2013-06-06
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2025. február
2025. január
2024. december
2024. november
2024. október
2024. szeptember
2024. augusztus