Új elemek az uniós támogatási rendszerben, közvetlen támogatás a fiatal gazdáknak

Forrás: mti

Új elemek jelennek meg a mezőgazdaság uniós támogatási rendszerében a jövő évtől - közölte Czerván György. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára jelezte: a forrásfelosztás elvei változnak meg a rendszerben. Így az alaptámogatás és a zöldítés együttesen teszik majd ki a mostani területalapú támogatás összegét.

2014-08-18 bővebben »

Így drágul a liszt szeptembertől

Forrás: eu-info

Sorra jelentik be a napokban áremelési terveiket sütőipari és kereskedelmi partnereiknek a malmok, így biztosra vehető, hogy szeptember elejétől 10-15 százalékkal drágul a liszt. A molnárok arra hivatkozva hajtanak végre árnöveléseket, hogy az idei búzatermés minősége gyenge lett, ezért a kenyérnekvaló ára a gabonaszezon 42-43 ezer forintos tonnánkénti induló árairól pillanatok alatt 50-52 ezer forintra szökött.

2014-08-18 bővebben »

Czerván: lényegében befejeződött az aratás

Forrás: mti

Gyakorlatilag befejeződött a nyári betakarítású növények idei aratása az országban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

2014-08-14 bővebben »

Orosz embargó: ellentmond egymásnak Navracsics és az FM

Forrás: eu-info

Az ember kapkodja a fejét: most mi van? A héten az agrártárca közleménye szerint csak elenyésző mértékben hat az orosz agrárexportstop bejelentése a magyar mezőgazdaságra, míg Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter ma már 80 millió eurós, azaz 25 milliárd forintos kiesést emleget. Legalább a tejtermékekkel nincs gond, ugyanis abból alig viszünk az oroszokhoz.

2014-08-14 bővebben »

Orosz embargó - FM: nem számottevő az orosz intézkedések hatása

Forrás: mti

A Földművelésügyi Minisztérium szerint nem számottevő az orosz embargó közvetlen hatása a magyar agrárexportra, elsősorban csak olyan vállalkozásoknak okozhat nehézséget, amelyek kizárólag, vagy jelentős arányban Oroszországba exportálnak.

2014-08-14 bővebben »

Navracsics: 80 millió euró veszteséget okoznak az Oroszország elleni szankciók a magyar mezőgazdaságnak

Forrás: mti

Az Oroszország elleni szankciók éves szinten 80 millió euró veszteséget jelentenek a magyar mezőgazdasági exportnak - írta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter egy szerdai Twitter-bejegyzésében, hozzátéve: európai uniós kompenzációra van szükség.

2014-08-14 bővebben »

Számítógép vezérelt takarmánykeverőt fejlesztettek ki

Forrás: eu-info

A kiskőrösi Masina Gépgyártó Kft. 420,79 millió forint összegű beruházással egy számítógép által vezérelt takarmánykeverőt fejlesztett ki. A projekt 2012-ben indult és 2014-ben fejeződött be, az új gép teljesen új alapokra helyezi a takarmánykeverés technológiáját. Eddigi térfogat-áramos mérés helyett tömeg-áramos mérés és adagolási elven működik, mellyel az eddigieknél jóval homogénebb takarmány előállítása lehetséges.

2014-08-13 bővebben »

Jakab István szerint a vártnál nagyobb gondot jelenthet az orosz embargó

Forrás: mti

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke szerint a szakértők által vártnál is nagyobb gondot jelenthet a magyar agrárium számára az orosz embargó. Jakab István kedden egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: az unió belső piacán jelennek majd meg azok az áruk, amelyeket az embargó miatt nem lehet kivinni az orosz piacra.

2014-08-13 bővebben »

Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési követelményeket

Forrás: mti

Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzati portálon.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása emlékeztet: a 2015-ben induló új közvetlen uniós támogatási rendszer több új, kötelező elemet tartalmaz a termelők számára, amelyek közül a legfontosabb a zöldítés.

2014-08-13 bővebben »

Magosz: a családi gazdaságokat segíti az új támogatási rendszer

Forrás: mti

A mezőgazdaság támogatási rendszerének átalakítása a kis-, közepes és a családi gazdaságok versenyképességének megteremtése érdekében történt - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2014-08-13 bővebben »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember