Virágkötő robotok

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Már három éve, 2020-ban mutatták be először a Twister nevű virágcsokor-készítő gépet. Ebből az egyedi, csavarási technikával kötő gépből eddig nagyrészt Nyugat-Európában és Észak-Amerikában vásároltak.

 

A közelmúltban azonban a virágcsokrok készítésére szakosodott ecuadori Agrogana Doña Natalia cég is beszerezte, mert fő piacukon, Észak-Amerikában a vásárlók igénylik a kerek csokrokat, azok készítése viszont sok kézi munkát igényel.

A virágcsokor-készítő gépet a kötési technikája teszi egyedivé: úgy rendezi a virágszálakat, ami csavart megjelenést eredményez, a vázába helyezés után pedig nyitott csokorrá válik.


A húsz évvel ezelőtt rendelkezésre álló gépek nagy mennyiségű vágott virág feldolgozására, csokorba kötésére voltak képesek, a virágszálak keresztezésére azonban nem, így lapos csokrok születtek.

 

A Twister több kerek forgóasztalból áll, amelyekre egyenként legföljebb 10 virágtípust lehet helyezni. Minden forgóasztalnál van egy ember, aki levesz egy virágot és ráhelyezi a futószalagra. Erről a futószalagról, megadott sorrendben érkező virágokat köti csokorba a szabadalmaztatott csokrozó egység.

 

A KÜLÖNLEGESSÉG ABBÓL ADÓDIK, HOGY EGY SPECIÁLIS KÖTŐANYAGGAL ILLESZTI ÖSSZE A GÉP A VIRÁGSZÁLAKAT, AMELLYEL UGYANAZT AZ EREDMÉNYT ÉRI EL, MINT A KÉZI CSOKORKÉSZÍTÉSKOR.

 

A kötőanyag minden virágszálat stabilan a helyén tart.

 

Forrás: Kertészet és Szőlészet / floradaily.com

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember