Legendás oktató kapta idén a Stefanovits-díjat a MATE-n

Forrás: uni-mate.hu

Idén negyedik alkalommal adták át a Stefanovits Pál Életműdíjat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. Az MTA Agrártudományok Osztálya, a MATE és a Magyar Talajtani Társaság, a Stefanovits családdal egyetértésben, hozta létre a kitüntetést a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából 2020-ban.

 

A MATE Szent István Campusán, 2023. december 12-én rendezték meg az ünnepélyes díjátadót. Az idei díjazott Dr. Birkás Márta, az MTA doktora, a MATE Növénytermesztési-tudományok Intézet Földműveléstani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára.

 

Az ünnepségen számos kolléga és tanítvány köszöntötte nagy szeretetben Birkás Márta professzor asszonyt. Dr. Posta Katalin, a MATE tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettese köszöntőbeszédében felidézte a nagy előd, Stefanovits Pál életútját és méltatta annak szellemi hagyatékát. Birkás Márta akadémikust pedig Nagyváthy Jánost, az első magyar mezőgazdasági kézikönyv íróját idézve jellemezte: Birkás professzor asszonyt “az értelem, a szerénység, a jó rend, a takarékosság és a megkímélés” jellemzi, akinek “sugárzó szakmai szeretete, szeretnivaló egyénisége igazi példa”.

 

 

 

Dobos Endre, a Magyar Talajtani Társaság elnöke, “A talaj összeköt” címmel tartott előadást, majd Birkás Márta tanítványa, Percze Attila, a MATE Növénytermesztési-tudományok Intézetének docense, idézte fel a professzor asszony szakmai pályájának fontosabb állomásait “Egy sikeres életút” című előadásában.

 

A dijat Dr. Posta Katalin adta át. Az ünnepség háziasszonya, Dr. Michéli Erika, az MTA levelező tagja, a MATE Környezettudományi Intézetének igazgatója, egyben a Talajtani Tanszék vezetője volt.

 

 

 

 

Birkás Márta 1951-ben született Jászapátiban. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemet elvégezve 1974-ben üzemgazdasági gyakornokként kezdte pályafutását Fenyőharaszton, majd Pogácsás György professzor titkára lett, aki az egyetem tangazdaságát is igazgatta. Tanulóévei 1974-től 1983-ig tartottak. Sipos Sándor professzor égisze alatt töltött szakmai életszakaszában többek között magágykutatással, szántott talajokon végzett télhatás-vizsgálattal, őszi és tavaszi művelések talajállapotra és termésre gyakorolt hatásának vizsgálatával foglalkozott. 1977-ben kezdett oktatni.

 

Az 1983-1990-ig tartó korszak eredményei közé sorolja a tarlóművelés-hibák befolyásának bizonyítását, a bolygatott talajok felszín-elmunkálásának szükségességét, a nyári művelési változatok rangsorának megállapítását a nedvességveszteség alapján, a gyakorlattal való kapcsolat szélesítését, a nemzetközi megméretés kezdetét. 1987-ben védte meg A talajművelés minőségét befolyásoló agronómiai tényezők értékelése című kandidátusi értekezését.

 

Az ezredfordulót követően folytatta a talajtömörödési kutatásokat és tartamkísérleteket indított Józsefmajorban. 2001-ben védte meg A talajtömörödés helyzete Magyarországon - Következményei és enyhítésének lehetőségei című MTA doktori értekezését. 2017-ben jelent meg a Talajművelési ABC című könyve, 2019-ben a Talajművelők zsebkönyvének harmadik kiadása.

 

Bírálója hazai és nemzetközi lapok tudományos cikkeinek; szakmai publikációinak és előadásainak száma több száz fölött van. Tehetséggondozó munkáját több, mint száz hallgató diplomaterve, tucatnyi doktorhallgató PhD-értekezése és tanítványai által Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon elért számos első helyezés dicséri.

 

Dr. Birkás Márta a hatszázat meghaladó számú gazdatanító előadásaival a gyakorlatot segítette a tudomány hátterével hazánkban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Szlovéniában, Dél-Szlovákiában és Szerbiában.

 

A kutatásai nyomán meghatározott új fogalmak közé tartozik az áttelelésre alkalmas talajfelszín, az első, második, harmadik védőréteg aratás után, a mulcshagyás, a szervesanyag-kímélő művelés, a talajba keverésre alkalmas szecskaméret aratáskor.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember