Egy legenda vége - csődbe ment az Ursus

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Nem talált befektetőt a legendás lengyel mezőgazdasági gépek gyártója, ezért csődeljárás indult ellne. Ez lehet az Ursus traktorok hattyúdala.

 

Szeptember elején még úgy tűnt, hogy kissé javul az adósságban lévő és átszervezés alatt álló vállalkozás helyzete, ugyanis 2021 június végéig szóló szerződést kötöttek a svéd Möre Maskiner AB-vel 1008 pótkocsi szállítására. A társaság emellett bejelentette, hogy befektetési megállapodást tervez amerikai Enerkon Solar vállalattal.

A befektetés azonban nem valósult meg, mert a vállalat szeptember végén egyoldalúan, konkrét és egyértelmű ok megjelölése nélkül, megszakította a tárgyalásokat az Ursus finanszírozásáról.

A jogi huzavona közepette újabb csapás érte az Ursus-t, részvényeinek értéke a tőzsdén meredeken zuhanni kezdtek. Így a gyár megszüntetését szinte lehetetlen kivédeni.

 

Az Ursus gyárat 1893-ban Lengyelországban, Varsóban alapította három mérnök és négy üzletember.
Kezdetben a korai belsőégésű motorok kipufogó dobjait, majd később tehergépjárműveket és fémszerelvényeket gyártottak az orosz cár számára. A második világháborúban Lengyelország német megszállása alatt az üzemben fegyvereket gyártottak. A háború után megkezdték az Ursus C-45 gyártását, a háború előtti Lanz Bulldog traktor német példánya alapján.

 

1961-re Lengyelországban egyre növekvő igény mutatkozott a traktorok iránt, ám az Ursus gyár által gyártott gépek nem feleltek meg a mezőgazdaság igényeinek, ezért megállapodást kötöttek Csehszlovákiával, amely szerint Csehszlovákia biztosítja az Ursus gyár korszerűsítéséhez szükséges alkatrészeket, cserébe Lengyelország nyersanyagokkal látta el a csehszlovák gyárakat. A cél egy közös traktoripar felépítése volt, ahol a két ország együttesen évente 120 000 traktort állít elő. A hetvenes és nyolcvanas éveket az eltúlzott beruházások, és a hibás gazdaságpolitika jellemezték.

Közel egymillió dollárt fektettek be egy korszerű Massey Ferguson traktor-modell kifejlesztésére, azonban ezeket a gépeket politikai okokból nem lehetett eladni a hidegháború idején a nyugati blokkban. Az évi 75 000 traktor célzott előállítása helyett csak 500 darabot gyártottak.


Az Ursus traktorgyártása az 1990-es évek során csökkent, az 1980-as évi 60 000 traktorról 1995-ben közel 16 000 traktorra esett vissza. A termelés csökkenése annak az óriási adósságnak tudható be, amelyet az Ursus az 1980-as években a bővítési program eredményeként felvett, és amelyet az utóbbi évtizedekben sem tudott kiheverni.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Trakor- és kombájntemető Iowa-ban 2019-11-20 | magyarmezogazdasag.hu Újraindul a traktorgyártás Szerbiában? 2019-11-04 | magyarmezogazdasag.hu Napenergia a földeken 2019-10-29 | magyarmezogazdasag.hu/ Süddeutsche Zeitung Egy Porsche ritkaság 2019-10-21 | blog.syngenta.hu Egy legenda vége - csődbe ment az Ursus 2019-10-15 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
Archívum - utolsó megjelent számaink
2019. október
2019. szeptember
2019. augusztus
2019. július
2019. június
2019. május
2019. április