Megszűnik az AKG támogatásSzeptember 1-jétől megszűnik Magyarországon az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatás. A kormány kérhette volna a finanszírozás határidejének meghosszabbítását egy évvel, de nem tette. Becslések szerint ezzel 12-13 ezer gazdának mintegy 50 milliárd forintos bevételkiesést okoznak. Idén szeptembertől már biztosan nem lesz agrár-környezetgazdálkodási támogatás, derült ki szinte véletlenül az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának legutóbbi ülésén. Szeptember 1-jétől megszűnik Magyarországon az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatás. A kormány kérhette volna a finanszírozás határidejének meghosszabbítását egy évvel, de nem tette. Becslések szerint ezzel 12-13 ezer gazdának mintegy 50 milliárd forintos bevételkiesést okoznak. Idén szeptembertől már biztosan nem lesz agrár-környezetgazdálkodási támogatás, derült ki szinte véletlenül az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának legutóbbi ülésén, Legény Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszból. Akkor a kormány képviselője még azt állította, hogy az AKG korábbi formája ugyan megszűnik, de helyette hazai forrásból támogatják az érintetteket. A kormányzat egyebek mellett arra hivatkozott, hogy amíg az uniós "zöldítési" program követelményei nem ismertek, nem lehet kiírni ilyen pályázatokat, mert ha azok nem felelnek majd meg teljesen a brüsszeli szabályoknak, akkor sem lehet 7 évig változtatni a pályázati kiírásokon, de a kabinet dolgozik az ügyön. Harangozó Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője, a mezőgazdasági bizottság alelnöke, a Népszavának kifejtette, ezért is lett volna ésszerű élni az egy éves határidő módosítással, mert addig kiderülhetett volna, mit tartalmaz az uniós program-csomag. Azt nem tudni, hogy hanyagság, vagy más ok miatt nem fordult a kormány Brüsszelhez a moratórium érdekében, holott ha ezt teszi, az új uniós követelményeknek megfelelően írhatta volna ki az agrár-környezetgazdálkodási pályázatokat.
Drónok jelentenék a vadgazdálkodás jövőjét?
2024-05-14 | magyarmezogazdasag.hu
Komposztálható csomagolóanyag
2024-04-24 | magyarmezogazdasag.hu
A mezítlábas MTZ traktor is megkapta az új kabátot
2024-04-18 | gepmax.hu
Ugrásszerű bővülés várható az agrárrobotika területén
2024-04-10 | gepmax.hu
Vadonatúj pickup a láthatáron
2024-04-02 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|