A kiváló minőségű hazai libamáj ünnepe is az ágazatot erősíti

Forrás: eu-info

A víziszárnyas-ágazat, ezen belül a libatenyésztés – amely az Alföld középső és déli részén körülbelül tízezer ember megélhetését biztosítja – nemzetgazdasági érdek, a libamáj pedig Magyarország prémiumkategóriás terméke, amelyre büszkék vagyunk – fogalmazott Bognár Lajos helyettes államtitkár a VI. Libamáj fesztivál megnyitóján. A budapesti Erzsébet téren vasárnap estig kóstolhatták meg a legkülönfélébb libából készült ételeket.

Az 1980-as évekre hazánk a világ legnagyobb libamáj-termelő országává lépett elő – mondta a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Bognár Lajos a fesztivál megnyitóján fontosnak nevezte, hogy az ágazat visszanyerje korábbi jelentőségét, és ezáltal tovább növelje a vidék eltartó képességét! Ez a cél legbiztosabban a hazai fogyasztás és a kivitel együttes növekedésével érhető el – fogalmazott.
A helyettes államtitkár emlékeztetett: a gabona után a húsfélék jelentik a magyar mezőgazdaság legfontosabb kiviteli termékét. 2013-ban e kivitel 85%-át a sertés-és baromfihús adta, ezen belül pedig 46%-ról 52%-ra növekedett a baromfihús részaránya. Baromfihúst 2013-ban 60 országba exportáltunk, a teljes exportmennyiség 91%-a európai, 8%-a ázsiai piacra került. Baromfihúsból nettó exportőrök voltunk 2013-ban.
A kormány nagy erőkkel dolgozik újabb, még kihasználatlan piacok megszerzésén – hangoztatta Bognár Lajos. Mint mondta, számos harmadik országbeli ellenőrzőbizottság végzett sikeres auditot Magyarországon 2013-ban. Ennek köszönhetően több jelentős piaccal rendelkező távol-keleti ország mellett Egyiptomba is megindulhat a baromfitermékek kivitele. 2014-ben a Kínába irányuló export elől is elhárult az adminisztrációs akadály. Az ágazat hosszú távú, biztonságos növekedése azonban csak a hazai kereslet növelésével együtt garantált. A magyar kormány a kis és közepes vállalkozások támogatásával, a nagy hozzáadott értékkel bíró, hagyományos magyar termékek védelmével működik közre abban, hogy a kiváló minőségű, biztonságos, fenntartható és etikus gazdálkodással előállított magyar élelmiszerek megtalálják az utat a magyar családok asztalára. E cél elérésében kiemelkedő szerepe van az immár hatodik alkalommal megrendezett Libamáj fesztiválnak.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember