FM: a minőségi élelmiszerek előállítását és forgalmazását kívánják ösztönözni

Forrás: mti

A minőségi élelmiszerek előállítását és forgalmazását kívánja ösztönözni Magyarországon a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkársága - erről az államtitkárság vezetője beszélt szerdán Budapesten újságírók előtt egy háttérbeszélgetésen.

Zsigó Róbert elmondta: az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárság továbbra is szigorúan fellép az élelmiszerbiztonságot veszélyeztető termelők, gyártók és forgalmazók ellen, szeretné, ha a fogyasztók megfelelő minőségű magyar élelmiszereket találnának a boltok polcain. Ezért a jövőben az élelmiszerek minőségellenőrzésére is nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni. Vizsgálják azt is, hogy azokat az összetevőket tartalmazza-e egy-egy élelmiszer, amiket a csomagoláson feltüntetnek.
Jelezte: várhatóan még ebben az évben a kormány elé kerülhet az élelmiszeripar fejlesztési stratégiája. Ezen koncepció nyomán az élelmiszeripar több százmilliárd forintos fejlesztési forráshoz juthat. Ezeknek a forrásoknak a nagyságát azonban még nem konkretizálta, mondván nincs elfogadva a stratégia.
Zsigó Róbert kitért arra: a magyar élelmiszerkönyvben nem terveznek szigorításokat, ám annak felülvizsgálata folyamatos. Leszögezte azonban, hogy az élelmiszerek minőségét garantáló összetevőket szigorúbban számon kérik majd az élelmiszer-előállító cégeken. Annak érdekében, hogy megfelelő információkhoz jusson az államtitkárság, a közeljövőben a szakmai szervezetekkel, terméktanácsokkal belső konzultációt kezdenek.
Az államtitkárság hatékonyabban él a kommunikációs eszközökkel annak érdekében, hogy egy-egy fontos ügyről minél hamarabb és szélesebb körben tájékoztassa a nyilvánosságot. Példaként említette a szarvasgombával kapcsolatos "pestos" ügyet, amelyet a nyáron kellett felgöngyölíteni.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember