Átgondoltabb AKG-programot javasol a NAK

Forrás: mti

Szakmai egyeztetést kezdeményez a kormánnyal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), mert a köztestület szerint új típusú, szakmailag átgondoltabb agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programra van szükség a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban - közölte az MTI-vel hétfőn a NAK.

A NAK tájékoztatása alapján a kezdeményezést Győrffy Balázs, a NAK elnöke egy hétfői bátaszéki agrárfórumot követően bejelentette. A NAK a kamarai tagság érdekeit szem előtt tartva olyan program kidolgozására tesz javaslatot, amelyet a korábbinál jóval szélesebb körben vehetnek igénybe a gazdálkodók.
"Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, hiszen a kamara és a kormányzat céljai közösek. Ennek megvalósításához az eddiginél egyszerűbb, hozzáférhetőbb, könnyebben végrehajtható előírásokkal működő AKG-programot kell kidolgozni, és ebben a munkában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségére is számítanak" - idézi a közlemény Kis Miklós Zsoltot, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárát.
A NAK közleménye emlékeztet: az új AKG-program 2016. január elsején indul, így elegendő idő áll rendelkezésre a program tervezett elemeinek alapos megvitatására, és a széles körű szakmai egyeztetésre.
A vidékfejlesztési alap részét képező AKG-támogatások nem alanyi jogon járnak, hanem a környezet javítását szolgáló, a gazdálkodók által önként vállalt kötelezettségek miatt felmerülő többletköltséget vagy kieső bevételt kompenzálják - olvasható a tájékoztatásban.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember