Tömeges gyanúsítások az agrárbotránybanMár 79-re bővült a gyanúsítottak száma az uniós területalapú agrártámogatási (SAPS) visszaélések miatt korábban indított eljárásban, amely eddig 1,5 milliárd forintnyi jogosulatlanul igényelt forrást tárt fel. A nyomozás határidejét február 11-ig meghosszabbították. Az eljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóság központi nyomozó főosztályán folyik, abban a nyomozást elsőként megindító Fővárosi Főügyészség már nem vesz részt.
Az október közepi hatvanról 79 főre bővült a gyanúsítottak száma a területalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások ügyében, a nyomozás január 11-i határidejét pedig február 11-re módosították – tájékoztatta a Napi Gazdaságot Sárközi Alexandra alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője. Az elkövetési érték, azaz a jogosulatlanul igényelt támogatás összege másfél milliárd forint. A nyomozás eddigi adatai alapján az elkövetői kör tagjai körülbelül húszezer hektárnyi területre, több tucat céget érintően nyújtottak be jogosulatlan kérelmet az uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A jogosulatlan igénylők általában parlagon álló területeket jelöltek be, mint általuk megművelt földet, olyanokat, amely területekre más nem adott be támogatási kérelmet.
Komposztálható csomagolóanyag
2024-04-24 | magyarmezogazdasag.hu
A mezítlábas MTZ traktor is megkapta az új kabátot
2024-04-18 | gepmax.hu
Ugrásszerű bővülés várható az agrárrobotika területén
2024-04-10 | gepmax.hu
Vadonatúj pickup a láthatáron
2024-04-02 | magyarmezogazdasag.hu
Különleges lehetőség a hazai induló agrárvállalkozásoknak
2024-03-28 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|