Magyar műhold vizsgálja az aszályos területeketHiánypótló kutatás zajlik a győri Széchenyi István Egyetem részvételével, amelynek keretében egy műhold ad rendszeresen távérzékelt adatokat Magyarország területéről.
A C3S Kft. nanoműholdja a kaliforniai Vandenberg űrbázisról indult útjára az idén augusztus közepén a SpaceX Falcon 9 rakétáján. A küldetés a COMBIT Számítástechnikai Zrt. által vezetett konzorcium tagjaival, az Óbudai Egyetem és a Széchenyi István Egyetem együttműködésében valósult meg.
Dr. Kovács Attila, a Széchenyi István Egyetem oktatója az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar által telepített egyik szenzorral
– "Egy korábbi egyetemi projektben számos szenzort telepítettünk, amelyek többek között talajnedvességet, talajhőmérsékletet és mikroklímát mérnek. Ezek segítségével tudjuk a műhold által küldött távérzékelt adatokat is ellenőrizni. Ennek érdekében a látható, közeli infravörös és rövidhullámú infravörös hullámhosszban készült képeket a saját szenzorainkkal előállított kontrolladatokkal vetjük össze" – világította meg a Széchenyi Egyetem szerepét dr. Kovács Attila, az intézmény Biológiai Rendszerek és Precíziós Technológiai Tanszékének vezetője. Hozzátette: az is az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar feladata, hogy meghatározza, pontosan mit érdemes vizsgálnia a műholdnak. – "Jelenleg a pályára állt eszköz beállítása zajlik, ami az első hasznos adatokat várhatóan jövő év elején továbbítja a Földre. Ez azért időigényes, mert mindössze néhány perc áll rendelkezésünkre a műholddal folytatott kommunikációra, amíg elhalad hazánk felett.
Mint mondta, a Széchenyi Egyetem fő kutatási területei közé tartozik a fenntarthatóság és a precíziós gazdálkodás, ezért képes megfelelő szakmai hátteret biztosítani a projekthez.
–"Az eredmény napjaink egyik legnagyobb problémáját hivatott enyhíteni, hiszen a klímaváltozás hatására a termőföldek vízellátása kritikussá vált."
A kihívást a szélsőséges időjárás, a hosszú aszályos időszakok és az azokat megtörő, hirtelen lezúduló hatalmas mennyiségű csapadék jelenti. Erre a gazdálkodóknak fel kell készülniük, amit a projekt eredményeként előrejelzésekkel lehet segíteni.
Magyar műhold vizsgálja az aszályos területeket
2024-11-28 | magyarmezogazdasag.hu
Az idei EIMA látogatói rekordot döntött
2024-11-20 | gepmax.hu
Big Roy – egy hamisítatlan amerikai erőgépóriás
2024-11-06 | gepmax.hu
Okos üvegház: klímakomputer a zsebedben, bárhol, bármikor
2024-10-30 | magyarmezogazdasag.hu
Az MAN-t a Truck Innovation Award 2025 díjjal tüntették ki
2024-10-22 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|