World FIRA 2024, Toulouse – Újdonságok a FIRA (International Forum of Agricultural Robotics) kiállításon
Dr. Hajdú József
Az elmúlt időszakban minden évben megrendezik a mezőgazdasági robotokat építő cégek találkozóját a franciaországi Toulouse melletti Auzeville-Toulouse-ben. Az idén február 6-8. között az Agrabipol területen megrendezett kiállításon 124 kiállító vett részt, köztük 65 francia és nemzetközi robotépítő cég. A Naio Technologies, Sitia, Robot ONE, Agrointelli-Robotti, Aigro BV, PEK Automotive, InescTec, K.U.L.T., Exxact Robotics, Softi Rob mellett multinacionális gépgyártók is megjelentek, mint pl. a New Holland, Maschio-Gaspardo vagy a Yanmar. Rajtuk kívül több olyan gyártó is kiállított, amelyek szenzorokat, elektronikai vezérléseket, hajtásrendszereket fejlesztenek a robotokhoz. Újdonsága volt a mostani kiállításnak, hogy egy 2 hektáros szabad területen szántóföldi, kertészeti és szőlőültetvényekben alkalmazható robotok a gyakorlatban is bemutatták tudományukat a látogatók előtt. A rendezők statisztikája szerint a kiállítást a három nap alatt 2500 látogató tekintette meg, akik között nagyobb rész volt a hazai, de 50 országból érkeztek külföldi látogatók is. A látogatók negyedét a jövőbeni vagy már robotokat alkalmazó gazdálkodó tette ki. A kiállítás szervezői 12 újdonságot regisztráltak a kiállított robotok között, közülük most tízet mutatunk be ...
... tovább »
CLAAS UniTech mérnökverseny
Pálinkás Gábor
A CLAAS Hungária Kft. napjaink honi mezőgépgyártásának egyik meghatározó szereplőjeként hívta életre 2012-ben a CLAAS UniTech mérnökversenyt, amely a 2023/2024-es tanévben immár kilencedik alkalommal került megrendezésre, ebből ez volt az ötödik gépépítős verseny. A verseny célját úgy fogalmazták meg a rendezők, hogy megnyithassák az utat a mérnökhallgatók előtt a gyakorlati tapasztalatok megszerzése felé, miközben bevezetik őket a CLAAS izgalmas mezőgépészeti világába. A „hely szelleme” tehát jó irányt mutat a gépészet iránt elkötelezett fiatal mérnökhallgatóknak a géptervezés, a problémamegoldás és a megvalósítás terén egyaránt, hisz a felhívás is így szólt: „Arass sikert a kombájntervezés terepén!” A verseny 2024-es döntőjére április végén került sor a törökszentmiklósi gyártelepen ...
... tovább »