Egészségre nevelnekA 2014/2015-ös tanévben is folytatódik az iskolagyümölcs-program, amellyel több mint 45 millió adag, közvetlenül a hazai termelőktől származó gyümölcsöt és százszázalékos gyümölcslevet osztanak szét a hazai általános iskolák 1-6. osztályos diákjai között, hangsúlyozta Bittsánszky Márton, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a programról rendezett konferencián Budapesten. Az Európai Unió 2009-ben indított európai iskolagyümölcs-programjának köszönhetően ma már több mint kétezer magyar iskolában 538 ezer diák jut rendszeresen gyümölcshöz, a program népegészségügyi jelentősége tehát rendkívüli – tette hozzá. A kormány 2010 óta 500 millió forintról 1,2 milliárd forintra emelte a költségvetés hozzájárulását a programhoz, ami lehetővé tette, hogy az elmúlt tanévben az 5-6. osztályosok is bekapcsolódjanak a programba. Bittsánszky Márton hangsúlyozta, hogy a program nem csupán annyiból áll, hogy gyümölcsöt tesznek a gyerekek tányérjába, legalább annyira fontosnak nevezte, hogy a diákok megszeressék a gyümölcsfogyasztást, mert így lehet elérni, hogy felnőttként is megtartsák egészséges táplálkozási szokásaikat.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|