Osztatlan közös tulajdon megszüntetésének második üteme![]() Tavaly kezdetét vette a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt második üteme. Valamennyi megyében újabb járások területén indulhatnak meg a megosztási munkálatok. Az eljárásban részt vevő jogi szolgáltatók, földmérő vállalkozók valamint a kormányhivatalok és járási hivatalok kormány-tisztviselőinek hatékonyabb együttműködése érdekében a programot irányító Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. négy állomásból álló szakmai konferenciasorozatot szervezett.
Szinay Attila a Földművelésügyi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára előadásában kiemelte, a rendezvénysorozat célja, a közreműködők közötti hatékony együttműködés és információcsere alapjainak megteremtése, hogy elősegítse annak a kiemelt kormányzati célkitűzésnek a megvalósulását, amely szerint a közös tulajdon megszüntetése a lehető legrövidebb időn belül az érintett földrészleteken megtörténjen.
A helyettes államtitkár felhívta a jogi szolgáltató ügyvédek figyelmét arra, hogy az általuk megszervezett egyességi tárgyaláson és sorsolásokon a Magyar Államot képviselik. Utalt arra is, hogy a program sikeres végrehajtásakor az önálló földrészletek kialakulásával a nemzeti vagyon értéke is jelentős mértékben gyarapszik, ezért ezt a célt szem előtt tartva végezzék feladatukat. Szinay Attila hangsúlyozta, a részarány földkiadás során létrejött kedvezőtlen tulajdoni viszonyok megszüntetése közös érdek. A helyettes államtitkár kérte, hogy valamennyi eljáró fél segítse a kérelmet előterjesztő ügyfeleket, hogy a földek végső sorrendjére irányuló egyezségek keretében alakulhasson ki a tulajdonosok számára is kedvező birtokszerkezet. ![]() ![]() ![]()
MAN eTGL– hangtalanul, füstmentesen szállít
2025-04-16 | gepmax.hu
Kis súly, nagy tudás – bemutatkozik az EcominoS robot
2025-04-08 | gepmax.hu
Az Ag Leader megoldja a munkaeszköz-sodródás problémáját
2025-04-01 | gepmax.hu
A Daedong bemutatta új RT100 autonóm szállítórobotját
2025-03-24 | gepmax.hu
Rábólintott a NASA, magyar csokoládé utazik a világűrbe
2025-03-17 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|