Erre biztos nem gondolt, ebből lesz a jövő műanyagjaÉvente mintegy 300 millió tonna műanyagot állítanak elő, csak az Egyesült Államokban 32 millió tonna végzi a szemétben, ami hatalmas pazarlás. A műanyagot ráadásul kőolajszármazékokból állítják elő, ami komoly környezetszennyezést is okozhat, ha szemétként dobják ki. Olasz kutatók ugyanakkor most egy újfajta megoldással kísérleteznek: mezőgazdasági melléktermékekből újrafelhasználható műanyagot hoznak létre. Elképzelhető, hogy komoly áttörést ért el egy csapat olasz kutató a jövő műanyagjának megalkotása érdekében – írja a Quartz. Eddig ugyanis a műanyagot döntő részben kőolajszármazékokból állították elő, az évente előállított 300 millió tonna anyag jelentős része ugyanakkor a szemétben végzi, ez pedig komoly hatással van a környezetre is. A bioműanyagok pedig valamilyen szinten a kőolajalapú műanyagok javított változatai, ugyanakkor ezeket drágán és rendkívül sok energia felhasználásával lehet előállítani. A kutatók ugyanakkor most egy olyan módszert fejlesztettek ki, amelyben mezőgazdasági melléktermékeket – például rizshéjat, a petrezselyem vagy a spenót szárát – felhasználva műanyagot lehet előállítani. Ezeket a hulladékokat egy bizonyos fajta savba kell beáztatni, így kivonják belőle a cellulózt, mely lehet rugalmas, teljesen kemény, vagy nyújtható is. Ezzel az anyaggal pedig a ma ismert műanyagokat lehetne pótolni. A kutatók szerint, tanulmányukat a héten publikálják a Macromolecules folyóiratban, ezzel az eljárással gyorsabban és olcsóbban lehet bioműanyagokat előállítani, az évente több tíz millió tonna mezőgazdasági hulladékot – csak az EU-ban 24 millió tonna mezőgazdasági hulladék keletkezik – pedig nem kellene kidobni, hanem újra fel lehetne használni ezt a hatalmas mennyiséget.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|