Mi fán terem az agroerdészet?A hagyományos fás legelőkről és az új módszernek számító szántóföldi agroerdészeti rendszerekről tanácskoztak Fajszon, az I. Magyar Agroerdészeti Fórumon. A rendezvényt a Nyugat-magyarországi Egyetem Kooperációs Kutatási Központ Nonprofit Kft. szervezte a most induló AGFORWARD Európai Uniós projekt keretében. Varga Annának, az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársának a tájékoztatása szerint az agroerdészeti gyakorlatban egyazon területen a fás vegetációt (a fákat és a bokrokat) tudatosan kombinálják mezőgazdasági haszonnövény kultúrákkal és/vagy állattartással. Az így nyert multifunkcionális rendszer elemeinek egymásra gyakorolt kedvező hatásaiból eredően mind ökológiai, mind gazdasági vonatkozásban fenntarthatóbb gazdálkodás valósulhat meg. Az agroerdészeti rendszerek - megfelelő technológia alkalmazása mellett - kedvező gazdasági megtérülési mutatókkal rendelkeznek, ugyanakkor olyan fontos ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak, mint például a szén-dioxid-megkötés, a víz-és talajvédelem, a biodiverzitás megőrzése és a rekreációs lehetőségeket is befolyásoló tájképi változatosság. Hangsúlyozni kell azonban, hogy tekintettel az agroerdészeti rendszerek bonyolultságára és arra, hogy megfelelő működésük záloga a helyi környezeti és szocio-gazdasági feltételekhez történő pontos igazodás, létrehozásuk és fenntartásuk komoly szakértelmet igényel.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|