A MOSZ szerint csökken az agráriumba jutó pénz 2014-2020 közöttA Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány ígért. Nagy Tamás, a MOSZ elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón ismertette: a kormány állításával szemben, amely szerint 212 milliárd forint többlettámogatást kapnak a mostani uniós költségvetési időszak során a magyar mezőgazdasági termelők, a MOSZ számításai szerint mintegy 240 milliárd forint támogatás-csökkenéssel kell számolniuk a gazdálkodóknak. (A magyar mezőgazdaság támogatása 2013-ban lett 100 százalékos az uniós viszonylatban, ezt vette alapul a MOSZ.) A MOSZ elnöke úgy véli: nemcsak a közvetlen támogatásokra és a vidékfejlesztésre fordítható uniós forrás lesz kevesebb, hanem a nemzeti társfinanszírozás mértéke is. A MOSZ számításai szerint a mostani uniós költségvetési időszakban a mezőgazdaságba 238 milliárd forinttal jut kevesebb forrás. Ez évenként mintegy 34 milliárd forintos csökkenés 2013-hoz képest. A közvetlen támogatásokra 2013-ban 395 milliárd forint jutott, ám a MOSZ szakértőinek számításai szerint 2014-2020 között ennek éves átlaga csak 381 milliárd forint lesz.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|