Hiányzik egy generáció a magyar mezőgazdaságbólÉppen most zajlik a generációváltás folyamata a magyar mezőgazdaságban, ahol a fiatal gazdálkodók veszik át a termelést. Nincsenek könnyű helyzetben, a rendszerváltás miatt egy generáció teljesen kimaradt, akiknek most kellene döntéshozóknak lenniük. A magyar mezőgazdaságban generációváltás zajlik. A 60 év feletti gazdálkodók hatvan százaléka rövid időn belül nyugdíjba vonul, helyüket fiatalok veszik át. A kilencvenes évek elején a gazdasági-társadalmi változások miatt a földterületek jelentős része magántulajdonba került. Az ekkor középkorú gazdálkodók elkezdték egyéni, vagy társas formában saját gazdálkodási tevékenységüket. Pár éven belül közöttük és az őket követő generáció tagjai között jelentős számban regisztráltak pályaelhagyókat, akik más gazdasági területeken találták meg számításukat, így tulajdonképpen kimaradt egy generáció, amelynek ma már döntéshozói szerepet kellene betöltenie az agráriumban -mondja Heicz Péter, a Syngenta üzletfejlesztési vezetője. A 2013-ban végrehajtott gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint összesen 8,4 ezer gazdasági szervezet és 485 ezer egyéni gazdaság végzett mezőgazdasági tevékenységet. A KSH adatai szerint a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, átlagéletkoruk 56 év. Tavaly csaknem 62 ezer fiatal gazdát mindössze a gazdák 12,8 százalékát tartottak nyilván. A fiatalok átlagéletkora 34 év.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|