Kiegyensúlyozott fejlődés várható a magyar állattenyésztésbenKiegyensúlyozott fejlődés várható a magyar állattenyésztésben, amihez azonban a nemzetközi piaci kapcsolatokat is tovább kell fejleszteni - mondta Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, aki részt vesz a hannoveri EuroTier kiállításon. Feldman Zsolt az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kiemelte: az állattenyésztés és a hozzá kapcsolódó iparágak egyik legnagyobb nemzetközi rendezvényeként számon tartott vásár azt mutatja, hogy a világ és Európa állattenyésztése rendkívül erős, lendületesen fejlődő, innovatív ágazat. A magyar állattenyésztésnek így éles nemzetközi versenyben és gyorsan változó technológiai környezetben kell helytállnia. A kormányzat számára az állattenyésztés a foglalkoztatottságot és a hozzáadott értéket tekintve is kiemelkedő jelentőségű ágazat, ezért is fontos a magyar részvétel a hannoveri vásáron - tette hozzá az FM helyettes államtitkára. A szakkiállításon 12 magyar vállalkozás mutatkozik be. Tevékenységi körük változatos, vannak köztük tenyészállat-exporttal foglalkozó cégek, de az állatgyógyszer-iparban érdekelt társaságok és a technológiai innováció más területein tevékenykedő vállalatok is részt vesznek a vásáron. A magyar kiállítók és termékeik iránt folyamatos az érdeklődés, ami nagyon fontos, mert az ágazatnak minél inkább be kell kapcsolódnia a nemzetközi piaci vérkeringésbe - fejtette ki Feldman Zsolt.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|