FM: vonják vissza a földadót!A kormány akaratával dacol az a polgármester, aki nem vonatja vissza földadót. Az agrárkabinet ugyanis erre szólította fel az érintett önkormányzatokat.
Az agrártárca a következő közleményt adta ki ma: „Magyarország kormánya szerint a magyar föld a magyar gazdák jövendőjének létalapja kell legyen. Ennek jegyében harcba szálltunk az elmúlt években a helyi földművesek érdekeiért. Célul tűztük ki, hogy minél több vidéki embernek munkalehetőséget biztosítson a föld azáltal, hogy közös nemzeti kincsünket megóvja a hazai és külföldi spekulánsoktól. Tegnap Fazekas Sándor miniszter ezért is tette egyértelművé, hogy nem támogat semmi olyan intézkedést, mely a földműveseket sújtja. Ezért arra kér minden önkormányzatot, aki kivetette a gazdákat sújtó földadót, hogy vonja vissza azt.”
A Szabad Föld Online úgy tudja, hogy első körben nagyjából 50-70 önkormányzat fontolgatta a földadó bevezetését, aztán csak 6-8 vezette volna be. Most nagy kérdés, hogy a tüntetéseket is kiváltó döntéshez mernek-e ragaszkodni a helyi döntéshozók. Egyébként csak kérni lehet az önkormányzatokat, mivel egy tavaly év végi jogszabály mondja ki, hogy bármiféle olyan adót kiróhatnak az önkormányzatok, melyeket az állam nem alkalmaz. Így például a vagyonadó körbe tartozó földadót is alkalmazhatják a helyi testületek.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|