Ez a világ leggyorsabb traktora – 130 km/h-ás világrekord jégenMég hogy lassúak lennének a traktorok? Itt az ellenpélda!
Februárban Finnország jelentős részét – beleértve az utakat is – jég borítja. A jégborítás előnye, hogy tökéletesen sima felületű, és megfelelő abroncsokkal a tapadása is megfelelő, olyannyira, hogy a körülményeket sebességi világrekord megdöntésére is alkalmassá teszi. A finn traktorgyár, a Valtra ezt használta ki, és legújabb, T234-es modelljének teljesítményt kívánta a rekordkísérlettel szemléltetni. Mivel ez a sebesség nem esik a traktorok normál működési tartományába, ezért néhány módosítást végre kellett hajtani a sorozatgyártású gépen. A motor üzemi fordulatszámának – és teljesítményének – elektronikus megemelése nem várt következményekkel is járt, az első kísérlet alkalmával 50 méter megtétele után egyszerűen elcsavarta, majd eltörte a féltengelyt. Miután ezt kijavították, már minden akadály elhárult a rekord beállítása elől, és a Guiness szabályoknak megfelelően ugyanazon az útszakaszon oda-vissza mért sebességek átlaga adta meg a 130,165 km/h-s átlagsebességet. A négyszeres világbajnok elmondta, hogy egyenesben úgy viselkedett a Valtra T234, mint egy vonat, mintha sínen ment volna, kanyarodáskor azonban odafigyelést igényelt. Hiába a nagyobb tömege és magasan elhelyezkedő a tömegközéppontja más kanyarodási tulajdonságokkal ruházta fel, mint a világbajnoki címeket hozó Lancia Deltákat.
A video megtekinthető itt.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|