Zöldítés: az ugaroltatás a legnépszerűbbAz idén mintegy 178 ezer gazdálkodó nyújtott be egységes kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH); a határidő június 16-án járt le. A június 16-i határidő jogvesztő, azaz támogatási kérelmeket már sem szankciómentesen, sem szankciókkal sújtva nem lehet benyújtani, illetve módosítani. A gazdálkodók által elérhető támogatási összeg nagysága meghaladja a 400 milliárd forintot az első összegzés szerint. A támogatási jogcímekre való bejelentkezés – hasonlóan az elmúlt évekhez – az idén is 100 százalékos mértékben elektronikusan történt – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke.
A jogcímstruktúra módosult: egyrészt megszűntek egyes támogatási jogcímek (például a különleges rizs-, illetve az elkülönített cukortámogatás), másrészt új jogcímekre lehetett támogatást kérni az uniós Közös Agrárpolitikában (KAP) végrehajtott reformok nyomán (zöldítés vagy a termeléshez kötött támogatások). Az MVH elnöke kiemelte: annak érdekében, hogy a megváltozott támogatási környezethez a gazdálkodók alkalmazkodni tudjanak, a támogatásigénylés folyamatát az MVH folyamatosan figyelte, monitorozta. Az igénylések kitöltésének minőségére vonatkozó információkat elemezte és értékelte, ezek alapján pedig megtette a szükséges intézkedéseket. Ahol az MVH munkatársai formai hiányosságokat észleltek, ott e-mailben tájékoztatták a gazdálkodót, hogy nézzék át kérelmeiket. Emellett a kérelmek kitöltését segítette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász-hálózata is. Az MVH és a NAK munkatársai folyamatosan egyeztettek a gazdák érdekében.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|