Húzós aratásra számítanak a gazdákÉgi beavatkozás zajlott le az Igal-Agro tábláin: pénteken 120 hektár repcét helikopterrel desszikáltak. Ettől felgyorsul a termés beszáradása, s 8-10 nap múlva már betakarítható. A helikopteres munkával három óra alatt végeztek – mondta Nagy György, az Igal-Agro Kft. ügyvezető igazgatója. – A gép tizenkét alkalommal szállt fel, s a művelet – vegyszerrel együtt – közel két és fél millió forintba került
Tavaly még nem termesztettek repcét, az első idei légi beavatkozást augusztus végén újabb követi. Akkor a napaforgót desszikálják majd. Nagy György azt mondta: nehéz betakarításra, sok munkára számítanak az időjárási viszonyok miatt. Ha mégis kedvezően alakulnak a körülmények, akkor kellemesen csalódunk – jegyezte meg. – A csapat egy emberként készült az aratásra: négy nagy teljesítményű kombájn segíti a munkát, ezek között van tíz éves, s ennél jóval fiatalabb gyártmány is. A repcét értékesítjük, egy részére már aláírtuk a szerződést.
S milyen meglepetést tartogat még a betakarítás? A 46. aratási szezonját indító Nagy György elmondta: a 240 hektárnyi saját termesztésű búzán kívül még 100 hektár bérvágást is vállalnak. A tavalyi – hektáronkénti – hat tonnás átlaghozammal szemben ezúttal öt tonna körüli termést várnak. Ha munkáról van szó, nehéz kihozni a sodrából a szakembert, ám szerinte amikor a gabona felvásárlási árakról esik szó, az újabb vitát kavar a termelők körében.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|