Milliárdok jutnak vízgazdálkodásraA magyar vízgazdálkodás 53 milliárd forintos uniós támogatásra számíthat.
Kifejtette: a 2014-2020-as időszakban Magyarországra a Közös Agrárpolitika forrásaiból 1250 milliárd forint jut vidékfejlesztési programokra. A tervek szerint 53 milliárd forintot új öntözőberendezések kiépítésére, a régiek korszerűsítésére, meliorációra (talajjavításra) és vízvisszatartásra különítenek el a gazdák számára. Mezei Dávid hangsúlyozta: a forrásokra csak mezőgazdasági termelők pályázhatnak, a támogatási intenzitás legfeljebb 50 százalékos lesz. A programot a következő hetekben hagyják jóvá véglegesen, és várhatóan év végén, vagy a jövő év elején írják ki az első pályázatokat – mondta. Magyarországon az öntözött területek nagysága 100 ezer hektár alatt van, ami jóval alulmúlja az uniós átlagot, ráadásul 1990 óta mintegy a felére csökkent. A klímaváltozás várhatóan átlagosan három százalékkal növeli a nettó vízigényt, a régióban azonban ennél nagyobb lesz a növekedés – húzta alá. Ezt erősítette Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója is. Előadásában kitért arra, hogy egyes klímaváltozási modellek szerint Magyarországon az aszállyal érintett területek nagysága megduplázódik, holott a jelenleg rendelkezésre álló 500 millió köbméternyi belvízi tárolókapacitás már most is csaknem teljes mértékben feltöltött. Elmondta: létrehoztak egy aszálymonitoring csoportot, amely az árvízi készültségi fokozatokhoz hasonlóan aszálykészültségi szinteket dolgozna ki. Emellett szeptember végéig elkészítik a vízügyi ágazat legfontosabb feladatait rögzítő Kvassay Jenő Tervet, amelyet reményeik szerint legkésőbb decemberben a kormány elé terjesztenének.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|