Ne maradjon le a kisgazdaságok egyszerűsített átalánytámogatásárólAkár nyolcezer kistermelő, gazdálkodó eshet el évente több száz eurónyi összegtől, mert a támogatási kérelmek beadásakor nem ikszeltek be egy rubrikát, s e mulasztás miatt lemaradnak a kisgazdaságok egyszerűsített átalánytámogatásáról.
A múlt hét végéig módosíthatták a támogatási kérelmeiket azok az egy-két hektáron gazdálkodó termelők, akik eredetileg nem az egységes átalánytámogatást választották, holott jogosultak lennének rá – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdálkodásért felelős államtitkára a Kossuth rádióban. Ha ez a korrekció tömegesen történt, akkor elképzelhető, hogy az előzőleg becsült 57 ezres számot is eléri a kistermelői támogatást igénylő gazdák száma. Ha pedig nem, akkor inkább közelebb lesz a végeredmény az augusztus 10-i állapotokhoz, vagyis az 50 ezer igénylőhöz. Akik az egyszerűsített feltételekre épülő átalánytámogatásból kimaradnak, 2020-ig nem léphetnek át az új formába. Ráadásul nemcsak több száz eurót veszíthetnek, hanem egyúttal számos kötelezettséget is a nyakukba vesznek.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|