Százezer gazda juthat földhöz![]() Mintegy 102 ezer gazda élhet az állami földek megvásárlásának lehetőségével annak alapján, hogy kizárólag helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet; a program már ősszel elindul. Az állami tulajdonú földek értékesítéséhez szükséges intézkedések részletes kidolgozása folyamatban van. Az érintett állami földterület mintegy 350 ezer hektárnyi, ez az összes magyarországi mezőgazdasági művelési ágú termőföld körülbelül 6 százaléka; szántókat, legelőket, gyümölcsösöket érint majd a program, illetve van olyan halastó is, amely bekerülhet a programba.
Mintegy 102 ezer gazda élhet az állami földek megvásárlásának lehetőségével annak alapján, hogy kizárólag helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet; a program már ősszel elindul. Az állami tulajdonú földek értékesítéséhez szükséges intézkedések részletes kidolgozása folyamatban van. Az érintett állami földterület mintegy 350 ezer hektárnyi, ez az összes magyarországi mezőgazdasági művelési ágú termőföld körülbelül 6 százaléka; szántókat, legelőket, gyümölcsösöket érint majd a program, illetve van olyan halastó is, amely bekerülhet a programba – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Az értékesítés nyilvános lesz, a három hektár alatti területeket nyilvános hirdetéseken, három hektár felett pedig a megyei jogú városokban szervezendő nyilvános árveréseken értékesítik. A megvásárolható földekre 20 éves elidegenítési, terhelési tilalmat jegyeznek be. ![]() ![]() ![]()
MAN eTGL– hangtalanul, füstmentesen szállít
2025-04-16 | gepmax.hu
Kis súly, nagy tudás – bemutatkozik az EcominoS robot
2025-04-08 | gepmax.hu
Az Ag Leader megoldja a munkaeszköz-sodródás problémáját
2025-04-01 | gepmax.hu
A Daedong bemutatta új RT100 autonóm szállítórobotját
2025-03-24 | gepmax.hu
Rábólintott a NASA, magyar csokoládé utazik a világűrbe
2025-03-17 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|