99,6 milliárd euró jut a gazdáknakÖsszesen 118 vidékfejlesztési programot fogadtak el a 2020-ig terjedő támogatási időszakra vonatkozóan Brüsszelben. A görög vidékfejlesztési támogatás elfogadásával pénteken lezárult az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EAFRD) 2014-2020-as időszakra vonatkozó támogatási eljárása. Az uniós alap 99,6 milliárd eurós támogatását nemzeti és regionális állami hozzájárulások, valamint magánbefektetők egészítik ki további 60,6 milliárd euróval. Ez a támogatási összeg segíti az európai vidéket és az ott dolgozókat a gazdasági, környezeti és társadalmi kihívásokban, hogy ki tudják használni az előttük álló lehetőségeket – tájékoztatott az Európai Bizottság.
A közlemény szerint Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos kiemelte, hogy a vidékfejlesztési program munkalehetőséget, növekedést és a vidék versenyképességének javítását jelenti. Úgy vélte, okos és jó stratégiára épülő befektetések teremtik meg a pezsgő vidéki gazdaság feltételeit. A bizottság tájékoztatása szerint a 2014-2020-as támogatási időszak fő célkitűzései között szerepel a mezőgazdaság versenyképességének javítása, a fenntartható gazdaság létrehozása, valamint az éghajlatváltozás elleni hatékony fellépés mellett a vidéki gazdaságok és közösségek kiegyensúlyozott területi fejlődésének elérése.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|