Február közepétől folytatódik a földlicitÚjra meghirdetik az eddig el nem kelt, illetve meg nem hirdetett állami területeket. Február közepétől folytatódnak a földárverések - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Lázár János elmondta, a kormány utasította őt és a földművelésügyi minisztert, hogy állíttassák össze az el nem kelt és a meg nem hirdetett állami földterületeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel. Az újabb árverési kör március végéig tart változatlan áron, változatlan jogi feltételekkel – ismertette a miniszter.
A többi között azzal magyarázta az újabb árverések kiírását, hogy időközben változott a polgári törvénykönyv, és az eddig árverésre ki nem írt területek esetében is biztosítani kell a nyilvános árverés lehetőségét. Lázár János beszámolt arról is, hogy a meghirdetett 197 ezer hektár föld 61 százalékát adták el december végéig nyílt árverésen, 120,5 ezer hektárnak van új gazdája. Hozzátette: 272 milliárd forint volt a kikiáltási ár és 171 milliárd forint folyt be.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|