Ez tényleg nagy magyar siker BrüsszelbenAz Európai Bizottság az agrárpiaci helyzet stabilizálása érdekében létrehozott egy magas szintű szakértői grémiumot azzal a céllal, hogy szakmai ajánlásaikkal segítsenek a válsággal küzdő mezőgazdasági szektorok problémáinak kezelésében, ezzel hozzájárulva a gazdák helyzetének javulásához. A testületbe Juhász Anikót, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatóját is beválasztották.
Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos 2016. január 12-én jelentette be, hogy létrejött a 12 tapasztalt európai szakembert tömörítő, agrárpiaci helyzetet vizsgáló, magas szintű munkacsoport. Magyar siker, hogy a testület tagjává választották Juhász Anikót, a Földművelésügyi Minisztérium által felügyelt Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatóját is. A tagokat pályázati úton választotta ki az Európai Bizottság, a kelet-közép-európai régiót a magyar szakértő mellett egy lengyel és egy szlovák résztvevő képviseli.
A munkacsoport az érdekelt felek, valamint az európai uniós intézmények bevonásával végzi tevékenységét. Olyan kiemelt kérdéseket vizsgál, mint például a piaci és kereskedelmi átláthatóság, vagy a mezőgazdasági termelők pénzügyi eszközökhöz való hozzáférése. A tervek szerint 2016 őszén jelenik meg a csoport összegző jelentése, amelyben konkrét ajánlásokat tehetnek egyes szabályozási kérdésekben.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|